Két lányunk is ringbe száll a női ifjúsági és junior Európa-bajnokságon

Akt.:
Nagy Angéla
Nagy Angéla - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Az augusztus 16. és 22. között Keszthelyen sorra kerülő női ifjúsági és junior Európa-bajnokságon két debreceni lány is tagja a válogatottnak: Pallás Szimonetta és Nagy Angéla.

Az eddigi öt női ifjúsági és junior Európa-bajnokságon összesen 14 magyar érem született, 3 ezüst és 11 bronz (az ifjúságiaknál 1 ezüst és 7 bronz, a junioroknál 2 ezüst és 4 bronz). A csapatban többen is esélyesek lehetnek az első magyar aranyra, hiszen öt olyan versenyző is tagja a kereteknek, akik tavaly illetve idén világversenyeken érmekkel bizonyították rátermettségüket, felkészültségüket.

Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) elnöke közölte, hogy az esemény fővédnöke Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök, aki már nem először vállalta ezt a feladatkört, bizonyítva, hogy szimpatizál a sportággal, annak eredményeivel és törekvéseivel. Több mint 200 öklöző lány érkezik 25 országból. A MÖSZ célja a hazai rendezéssel az, hogy segítsen kiemelkedni azoknak a versenyzőknek, akik közül 2020-ra már olimpiai kvalifikációt is szerezhetnek néhányan. Biztosra veszem, hogy óriási versenyeket látunk majd és néhány leendő olimpiai bajnokhoz és érmeshez is szerencsénk lesz – zárta nyilatkozatát az elnök.

Seres Attila a női ifjúsági és junior utánpótlás válogatott keretedzője jelezte, hogy a sikeres felkészülést követően akár 4-5 éremben is bízakodik, annak ellenére is, hogy a 21 ringbe lépő magyar lány között három is akad, aki élete első nemzetközi mérkőzésén lép majd ringbe.


Európa-bajnokság 2015, Keszthely

Ifjúsági keret:

48 kg Kalmár Beatrix Kecskemét, 51 kg Viglási Alexandra Varjú Boksz, 54 kg Róka Vanessza Sopron-Gyevát, 57 kg Kiss Marietta Egri SI,60 kg Takács Tímea Halásztelek, ifjúsági Vb 2015 3., 64 kg Kiss Tünde Halásztelek, junior Eb 2014 3., 69 kg Cseri Gitta Szeged BC, 75 kg Szokol Fanni Ring SC Kaposvár, junior Eb 2014 3., 81 kg Pallás Szimonetta DVSC, 81+kg Bencze Eszter Vecsés SE

Junior keret:

46 kg Károlyi Gabriella Ring SK Kaposvár, 48 kgKondákor Emília BBA Nagykanizsa, 50 kg
Finesz Kamilla FittBoksz Kőszeg, 52 kg Nagy Angéla DVSC, 54 kg Endre Krisztina Kiskunfélegyháza, 57 kg Kökény Szandra Taksony, 60 kg Villás Veronika KSI, 63 kg Gáll Bernadett Sopron-Gyevát, junior Eb 2014 3., 66 kg Petrovics Gabriella Ring SK Kaposvár, 80 kg Budai Vivien KSI, junior Vb 2015 3., 80+kg Juhász Adrienn Halásztelek

A női ökölvívás hazai elterjedtségére – legalábbis az utánpótlás korosztályban – jellemző, hogy összesen 14 klubból érkeznek a keretek tagjai. Halásztelekről és Kaposvárról 3-3, a Sopron-Gyevát, a DVSC és a KSI részéről 2-2 öklöző, Kecskemét, Eger, Szeged, Vecsés, Nagykanizsa, Kőszeg, Kiskunfélegyháza, Taksony és a Varjú Box 1-1 versenyző készül.

 

 



Sporthírek






hirdetés