Borsod-Abaúj-Zemplén

2008.09.20. 11:46

Egymilliárdos fejlesztés a Magas-hegyen

<p>Évente kétszázezer látogatóra várnak a felépítendő sátoraljaújhelyi sportcentrumban. Kalandpark, sípálya, bobpálya, rafting – többek között ez vár a közeljövőben megépítendő sátoraljaújhelyi sportcentrum látogatóira.</p>

Mindezt Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere jelentette be az építkezés majdani helyszínén, a sátoraljaújhelyi Magas-hegyen.

991 millió forint

A projekt összesen 991 millió forintból valósul majd meg. Ebből 500 millió forintot EU-s forrásokból kívánnak finanszírozni, a maradék közel ötven százaléknyi részt pedig saját erőből pótolják. A sportkomplexumban egy 2275 méteres bobpálya, egy kalandpark, egy műanyag sípálya csúszdával kiegészítve, egy raftingpálya, egy természetismereti tanösvény és egy símúzeum kap helyet. Mindezt kiegészíti egy háromszintes központi épület.

Dr. Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, ebből a beruházásból nemcsak Sátoraljaújhely, hanem az egész térség profitálhat majd, hiszen az idelátogató turisták vélhetően jó néhány napot eltöltenek majd a régióban.

Vécsi István, Zemplén MSZP-s képviselője hozzátette, ez a megvalósítandó beruházás is példázza azt, vannak olyan ügyek, amikor az ellenkező platformon álló pártpolitikusok is összefognak, hogy közösen lobbizzanak egy jó ügy érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!