Ország-világ

2020.07.06. 12:48

Augusztusban indul az iskolaőrök képzése

Az ország minden részében vannak olyan oktatási intézmények, ahol szükség lesz rájuk.

Forrás: Shutterstock

Az iskolai erőszak terén az ország északkeleti régiója magasabban reprezentált, mint a többi – mondta Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az Origo cikke szerint Maruzsa Zoltán hozzátette: ugyanakkor az ország minden részében vannak olyan oktatási intézmények, ahol megalapozott az iskolaőrség bevezetése.

Elmondta azt is, hogy az iskolaőröket a rendőrség toborozza majd, de ez még nem kezdődött el, hiszen az erről szóló törvényt pénteken szavazta meg az Országgyűlés. Amint hatályba lép a jogszabály, kezdődhet a toborzás is, hogy augusztusban elindulhasson az iskolaőrök képzése is – fűzte hozzá az államtitkár.

Az iskolaőrök nem az intézmények alkalmazásában állnak majd, hanem a rendőrséghez tartoznak, és minden esetben együttműködési megállapodáshoz kötött a munkájuk – jegyezte meg.

Maruzsa Zoltán kiemelte, hogy egyházi és magániskolákban egyelőre nem lesznek iskolaőrök, de ha később esetleg ezt kérik, akkor ott is lesz mód erre.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában