Két gól, de csak egy pont

Akt.:
Két gól, de csak egy pont
© Fotó: Kovács Péter
Debrecen – A DVSC-TEVA kétszer is betalált Szombathelyen, de ennek ellenére nem tudott nyerni.

Két csalódott, az előző körben egyaránt 3-0-s vereséget szenvedett együttes adott randevút egymásnak az OTP Bank Liga 15., most bepótolt hétközi fordulójában Szombathelyen, hiszen a Haladás az Újpest ellen vérzett el ilyen különbséggel, míg a DVSC-TEVA legénységét az éllovas Fradi páholta el a hétvégén. Tehát mindkét gárda javítani szeretett volna a bizonyítványán a szerda esti összecsapáson, a vendégek a korábbinál gólerősebb játékban látták a siker zálogát, a vasiak pedig harcosságukkal igyekeztek otthon tartani a három pontot. A mérkőzés tétje az volt, hogy amelyik alakulat esetlegesen nyerni tud, felzárkózik a közvetlen élmezőnyhöz.

Gyors gólváltás

A szombathelyiek kezdték lendületesebben a kilencven percet, az első negyedórában olykor-olykor beszorult a Loki, a 19. percben pedig már bravúrra is szüksége volt Radosevicnek, hogy megóvja kapuját a góltól. Martínez a lemaradó debreceni védőktől egyáltalán nem zavartatva lőtt nagy erővel, 12 méterről kapura, a vendégek horvát kapusa nagyot védett.

A szünet előtt akadt pár szórványos, kisebb helyzet a hajdúságiak előtt is, azonban a gól nélküli állás teljesen megfelelt a játék képének. Némileg aktívabb Debrecen jött ki a második félidőre, ezt először Jovanovic távoli lövése jelezte. Az 54. percben megjött a Loki-gól: Tisza beívelését a berobbanó Dusan Brkovics fejelte remek mozdulattal a hálóba!

Nem sokáig örülhettek a hajdú-bihariak, Martínez egy ellentámadásból bombagóllal egalizált.

A két találat után megélénkült az iram, mindkét oldalon akadtak lehetőségek a támadók előtt. A befejezés előtt bő tíz perccel megszerezte a vezetést a Haladás, Németh maradt egyedül és a hálóba vágta a labdát.

Nem sokkal később Tisza szélről belőtt szabadrúgása jutott akadálytalanul Király kapujába, 2-2!

A végét még megnyomta a Loki, de újabb gól már nem született, maradt a pontosztozkodás Szombathelyen.

HBN




HAON-ÉLŐ – Haladás vs. DVSC-TEVA 2-2 (0-0)
Debrecen – A labdarúgó OTP Bank Liga tizenötödik fordulójában a DVSC-TEVA a Haladás csapatához látogatott szerdán 18.30-tól. Az összecsapásról élőben tudósítottunk portálunkon.


Labdarúgó NB I – Négy gól és döntetlen Szombathelyen
Szombathely – A házigazda Szombathelyi Haladás fordulatos meccsen döntetlent játszott szerdán a Debrecennel a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában.


Haladás vs. DVSC-TEVA – Edzői nyilatkozatok
Debrecen, Szombathely – A Haladás vs. DVSC-TEVA (2-2) NB I-es mérkőzés után a két edző, Mészöly Géza és Kondás Elemér értékelte a látottakat.









hirdetés