Két év múlva nyithat a jelentősen kibővített Szabó Magda emlékhely

Akt.:
A Szabó Magda emlékszobában jártnuk
A Szabó Magda emlékszobában jártnuk - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Felújították a városhoz rengeteg szállal kötődő, 2007-ben elhunyt Szabó Magda, Kossuth-díjas írónő biedermeier bútorait.

A 2007-ben elhunyt Szabó Magda még életében kinyilvánította, hogy hagyatékának egy részét kedves iskolájára, a Kossuth utcai Dóczyra Gimnáziumra hagyja. Az írónő örököse Tasi Géza, 2008-ban eleget tett a kívánságnak – ismertette Tankó Istvánné, az intézmény igazgatóhelyettese. Hozzátette: akkor ezekből a tárgyakból, például biedermeier bútoraiból, lakásának berendezési tárgyaiból, könyveiből a tanoda második emeletén egy kis szobában emlékhelyet hoztak létre.

Idén májusban úgy egyeztek meg Tasi Gézával, hogy szinte a teljes hagyaték a gimnáziumba kerül letétbe. A bútorokat ezután restauráltatták. Az egymillió forintba került munka mostanra fejeződött be. Az ily módon jelentősen kibővített, megszépült kiállítási anyagnak a jelek szerint a méltó helyet is sikerült megtalálni. Az épületen belüli egy két szobás szolgálati lakásból 2017-re – Szabó Magda születésének 100. évfordulójára – egy a mainál lényegesen nagyobb, méltóbb emlékhelyet hoznak létre – nyilatkozta Tankó Istvánné.

HBN-OCs








hirdetés