Két ember meghalt a Karcag és Kisújszállás között történt balesetben

Szolnok – Újabb halálos áldozata van a 4-es főúton történt hajnali balesetnek, az Országos Mentőszervezet (OMSZ) Jász-Nagykun-Szolnok megyei kirendeltségének vezetője csütörtök reggel közölte, hogy a teherautó és a személyautó összeütközésekor az utóbbi sofőrje és egyik utasa a helyszínen meghalt, a harmadik utast életveszélyes állapotban szállították kórházba.

Csütörtök hajnalban a 4-es főúton Karcag és Kisújszállás között a 157-es kilométernél ütközött egy teherautónak egy személyautó. A korábbi hírek szerint a balesetben egy ember a helyszínen életét vesztette, ketten pedig megsérültek és a roncsok közé szorultak.

Kardos József később azonban elmondta, két ember vesztette életét a helyszínen.

S. Tóth Anikó, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője közölte: a teherautó túlméretes szállítmányt szállított, sofőrje nem sérült meg, a rakománynak sem lett baja.

A korábbi információk szerint a sérülteket a karcagi és a püspökladányi hivatásos, valamint a kisújszállási önkormányzati tűzoltók szabadították ki, majd átadták a mentőknek.

Az adott útszakaszon megszűnt a forgalomkorlátozás.

Az MTI információi szerint az áldozatok román állampolgárok.

– MTI –








hirdetés