2012.04.27 14:35; Frissítve: 2012.04.27 14:35


Két alsóházban tanyázó gárdával, a Szegeddel és a Kazincbarcikával csapnak össze a hajdú-bihariak

Két alsóházban tanyázó gárdával, a Szegeddel és a Kazincbarcikával csapnak össze a hajdú-bihariak
Labdarúgás. Ezen a víkenden a DVSC-DEAC, valamint a Balmazújváros is idegenben lép pályára. A kis Loki a 13. helyezett Kazincbarcika otthonában mutathatja meg, mire képes, Arany László alakulata az utolsó előtti Szegedhez látogat. Mindkét NB II-es mérkőzést szombaton 17 órától rendezik.

alt hiba beküldése

 

– Nagyon fontos lenne a KBSC-nek a három pont megszerzése, hiszen így lenne esélyük, hogy kikerüljenek a veszélyzónából, félig-meddig élethalálharcot vívnak. Tavasszal megtapasztalhattuk, milyen kellemetlen ellenfél a Barcika, a játékosok agresszíven futballoznak, illetve szervezetten védekeznek, mindenképp nehéz mérkőzésre számítunk. Általában nehezen bírnak velük az ellenfeleik, kevés gólt kapnak, de amennyiben motiváltan, és sok futással játszunk, meglehet a győzelem. Ludánszki Bence valószínűleg a csapatunkat erősíti majd, Ferenczi még mindig nem százszázalékos, Tóth Lajos a héten már a csapattal edzett, egy rövid időre lehet be tudom majd állítani – válaszolta a Napló érdeklődésére Fórián Zsolt, a DVSC-DEAC vezetőedzője, aki fiaival jelenleg a pontvadászat ötödik helyén áll.

 

Figyelni kell

– Nagyon fontos lenne végre egy pozitív mérkőzés – kezdte Arany László, a Balmazújváros trénere. – A csapat tartásával nincs baj, de koncentrálnunk kell, az egyéni hibákat, illetve a figyelmetlenséget, fegyelmezetlenséget ki kell szűrnünk. Olyan eredményt szeretnénk elérni, hogy ne legyen hosszú a hazafelé vezető út. Nagy meglepetés volt a szegediek múlt heti Cegléd elleni győzelme, ez biztosan az edzőcsere hatása, de nekünk nem ezzel, csak magunkkal kell foglalkoznunk. Bokros Tibor beteg, ő biztosan nem tarthat a csapattal, viszont Papp Ferenc büntetése letelt, így rá már számíthatunk – tudtuk meg Arany Lászlótól, aki mindent megtesz, hogy csapata ismét régi fényében tündököljön.

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Címkék: ,


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2