Késelés Kecskemét- Hetényházán

Magyarországra hozták kedden a 2008 októberi, Kecskemét-Hetényházi késelés egyik résztvevőjét.

A férfit december végén, Bangkokban fogták el az ottani hatóságok. Mint ismert, a tízfős társaság késekkel és bárdokkal vonult egy éjszakai szórakozóhelyre, ahol rátámadtak a hely vendégeire, illetve egy ott dolgozó két biztonsági őrre. A banda tagjai négy embert sebesítettek meg, közülük ketten életveszélyes sérülésekkel kerültek kórházba.

A 12 fős társaság 2008. október 25-én késekkel és bárdokkal felfegyverkezve lépett be egy kecskeméti szórakozóhelyre, hogy egy korábbi sérelem miatt bosszút álljanak egy ott lévő férfin. Összesen négy embert támadtak meg: két vendéget és az ott dolgozó két biztonsági őrt. Ketten életveszélyes, ketten pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. Az egyik vendéget többször szúrták meg a szíve környékén illetve a hasán, az egyik biztonsági őrt pedig homlokon illetve alhason döfték támadói. Az ügyben több emberen elkövetett emberölési kísérlet miatt indult eljárás.

A rendőrség a nyomozást tavaly év végén zárta le. A rendőröknek időközben sikerült mind a 12 támadót azonosítani. Összesen 10 embert sikerült elfogni a bandából, volt, akit nem sokkal a történtek után, de akadt, akit csak később sikerült elkapniuk. A társaság két tagját még keresték, ellenük európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Egyiküket – egy 40 éves kecskeméti férfit – tavaly, december 30-án fogták Bangkokban a thai hatóságok. Mint kiderült, már korábban is volt büntetve. A férfit kedden, kora délután hozta haza az ORFK Interpol. A szökevényt Ferihegyen adták át a Bács- Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság embereinek, akik majd a bíróságra kísérik. A rendőrség egy embert továbbra is keres.

Bár Thaiföld és Magyarország között nincs kiadatási egyezmény, idén már ez a harmadik eset, hogy a thaiföldi hatóságok nemzetközileg körözött személyt adnak át a magyar hatóságoknak- mondta el a Független Hírügynökségnek Bényi Mónika, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.