Keresztyén lett Mező Misi – Debrecenben beszél erről

Mező Misi
Mező Misi - © Fotó: archív
Debrecen – Ismét Debrecen ad otthont az ország legnagyobb baptista ifjúsági rendezvényének.

A korábbi évek tapasztalatai és az előzetes regisztráció alapján több mint ezer fiatal fordul majd meg a hétvégén a Lovardában. „A 21. alkalommal megrendezett Debreceni Baptista Ifjúsági Találkozó valahol a konferenciák és a fesztiválok világa közti arany középútra pozícionálja magát. Szeretnénk, ha a fiataljaink jól éreznék magukat, de mindezt kulturáltan, keresztyénekhez illő módon tennék. A rendezvény évről-évre növekvő népszerűsége azt bizonyítja, hogy ez igenis vonzó a fiatalok számára.” – mondta el a konferenciát szervező Debreceni Baptista Gyülekezet ifjúsági lelkipásztora, Bacsó Benjámin, aki egyben a Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszió elnöke is.

Az idei találkozó során négy előadás hangzik el, ezt pedig számos szabadidős program, kisebb szeminárium, és zenés dicsőítés egészíti ki. Emellett két rövidebb színdarab és egy Beugró-szerű improvizációs délután erejéig az elmúlt hétvégén a Farsangi Rögtönzések nevű országos improvizációs verseny területi selejtezőjén első két helyet megszerző, és így országos döntőbe jutó csapataink is bemutatkoznak.

Mindezekkel együtt a hétvége sokak által egyik legjobban várt része Mező Misi szereplése, aki viszont a „konferencia díszvendége” megnevezést határozottan visszautasította: „Ugyanolyan ember vagyok, mint itt mindenki, de lehetőséget kaptam egy rövid előadásra és egy szemináriumra, aminek keretében beszélek a fiataloknak arról, ami velem történt. Az élet üres, és mindenki keres valamit, de nem mindenki találja meg. A legjobb példa vagyok erre, mert megjártam a poklok poklát, de ha megszólítjuk az Urat, ahogy én tettem, akkor ő válaszol.” – mondta el a Magna Cum Laude frontembere.

– Debreceni Baptista Ifjúság –








hirdetés