Keresztfát avattak a Szent József Gimnázium udvarában

Akt.:
Keresztfát avattak a Szent József Gimnázium udvarában
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Kozma Mihály keresztfakutató befogadó közegre talált a gimnázium falai között.

Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye leköszönő püspöke végezte el annak a keresztfának a felszentelését, amelyet kedden a Szent József Gimnázium udvarában avattak fel. A Kalmár István, Kozma Gábor és Pikó Sándor által elkészített kereszt Kozma Mihály keresztfakutató nagy álmát öntötte valós formába.

Ady is láthatta

Kozma a Szilágyságban tett utazása során, Szilágylampérten talált rá arra a pléhkrisztusra, amely komoly hatással volt rá, s megihletődött az egykoron talán még Ady Endre által is látogatott, út menti jelképet látva. A keresztet idővel eltávolították a helyéről, így a kutató eldöntötte, ha talál egy olyan helyet, amely befogadja ötletét, akkor fotók alapján rekonstruáltatja és újra felállíttatja azt. Az elhatározást tettek követték, majd tavaly egy beszélgetést követően Bódis Zoltán, a Szent József gimnázium igazgatója kijelentette, hogy az iskola udvarán méltó helye lenne a feszületnek. – A hit, a remény és a szeretet jelképe ez a kereszt, amely a semmiből született újjá, éppen úgy, ahogyan a háború után egy tollvonással megszüntetett iskolánk is 1996-ban – fogalmazott az avató ünnepségen Bódis Zoltán.

A mindennapi hit

Az adományozó Kozma Mihály, illetve az eseményhez kötődően Kozma új kötetét megjelentető Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Szász Jenő értelmezte is azt, mit jelentenek ezek az út menti pléhkrisztusok. A hívők ezek segítségével hozták közelebb a hétköznapokhoz a vallást, ráadásul a keresztek nem csak a passiót magát idézték meg, hanem többek között a mindennapokat, a vetés, az aratás időszakát, a napfordulókat is. A tehetősebbek kőből, mesteremberek segítségével állíttatták fel e kereszteket, a szegényebbek gerendából és pléhlemezből ácsolt feszületeket készítettek.

– Mindig volt, aki ápolja ezeket, virágot vigyen a tövükbe, és mindig lesz is, aki megtegye mindezt – fogalmazott Szász Jenő, aki beszéde után a székelyföldről hozott földet is tett a kereszt mellé. De az iskola vezetése is jelezte: határon túli kirándulásaik során ők is mindig hozni fognak földet az adott helyről, hogy idővel dombon állhasson a keresztfa.

HBN–VÉZS








hirdetés