A „mi” Petőfink él, sőt mesél!

Debrecen - A forradalom centenáriumán felállított debreceni Petőfi szobor modelljével beszélgettünk.

Somorjai Antal - nyújtott kezet egy apró termetű, áthatóan világkos kék szemű, mosolygós 86 éves idős úr, akiben elsőre nehezen fedeztem fel a debreceni Petőfi téren lévő szobor modelljét. Nem sokkal később azonban, ahogy történetébe belehevülve „pózba” vágta magát, s azt ecsetelte, hogyan szorongatott órákig egy partvisnyelet, már szemernyi kétségem sem volt, hogy 1947-ben ugyanígy állt Medgyessy Ferenc Százados úti művésztelepen lévő műtermében is. Hogyan ismerte meg a művészt? - kérdeztem a Budapesten élő, nyaralását épp Hajdúszoboszlón töltő Soma bácsit.

A krokodil tojásai

- Az édesapám kőszobrász mester volt, a műterme pedig szomszédos a Százados úti művészteleppel, ahová én minden nap elvittem neki az ebédet. Ehhez át kellett mennem a telepen, ahol a „sarkon” lakott Feri bácsi, akivel az első élményem egy 1944-es bombázáshoz kötődik. Épp a Keleti-pályaudvar felé mentünk a Kerepesi úton (innen nyílik a Százados út - a szerző), amikor elkezdtek a légvédelmi szirénák víjjogni, az öreg pedig megszólalt, „Ja, a krokodil nem tojik rózsát!”. Akkor nem értettem, csak később jutott eszembe, hogy mit is mondott mindig németül a hangosbemondó a bombázások előtt: „Krokodil gross, es kom men Lichtspiele”. És, hát ugye a repülők tényleg nem rózsát „tojtak” akkoriban...

Kőfaragó inasból poéta

- Ahogy említettem, apám kőfaragó műhelye ott volt a művésztelep mellett, meg a Nagyéké, akikkel Feri bácsi dolgoztatott. A hatalmas kőtömbökön ugyanis ők végezték az úgynevezett nagyolást, míg az aprólékos kézi faragást az öreg. Közben én is kőfaragást kezdtem tanulni, így egyre többet voltam ott. Úgy 17-18 éves lehettem, amikor 1947-ben Feri bácsi meglátott nekivetkezve dolgozni a műhelyben. „Épp egy ilyen kiállású fiú kell nekem Petőfinek” - idézte Medgyessy Ferenc 68 évvel ezelőtti szavait Somorjai Antal, aki akkoriban birkózással, súlyemeléssel, úszással és focival vezette le feles energiáit, aminek meg is volt a látszatja testalkatán. Mint mondta, még a mai napig is rendszeresen úszik.

Hála a debreceni barátoknak

- Ezután nem sokkal el is kezdte a munkát, én pedig hetente 2-3 alkalommal néhány órán át álltam modellt, meztelenül. Rá is ripakodott a feleségére, Mária asszonyra, amikor ezzel-azzal bejött volna a műterembe: „nem megmondtam, hogy ne gyere ide, amikor dolgozom!”. Egyébként kedves, jó humorú ember volt, sokat mesélt munka közben, de az is előfordult, hogy meg sem szólalt, csak elmélyülten dolgozott - mondta az egykori modell, hozzátéve: arról, hogy mi lett a róla mintázott szoborral, csak később tájékozódott, mivel 18 évesen jobban érdekelte a focizás és a lányok. Nem dicsekedett később sem, hogy róla mintázták Petőfit. Olyannyira, hogy Zsuzsa néni, Soma bácsi harmadik felesége például csak akkor tudta meg, amikor először jártak Debrecenben, s mintegy mellesleg a férje megjegyezte, az, ott fenn a talapzaton én vagyok. Természetesen a Naplót sem ő kereste meg, hanem debreceni barátaik telefonáltak, miután olvasták Czellár Nelliről szóló cikkeinket, aki szintén Medgyessy modellje volt, s részt vett a Balmazújvároson még május 8-ig látható Medgyessy-tárlat megnyitóján.

...ez szobor!

Miközben beszélgettünk, Szoboszlóról átkocsikáztunk a Semsey-kastélyba, hogy a kiállításon berendezett műteremben folytassuk a beszélgetést.

- Nagyon fárasztó volt feltartott kézzel állni órákig, ezért Mária asszonytól kaptam egy partvisnyelet, hogy annak végét fogjam. Később „díszletem” kiegészült egy pár parasztcsizmával, amit meg én ajánlottam Feri bácsinak. „Jaj, fiam, nagyon jó hozzad!” - mondta nekem, s a csizma végül ott is maradt örökre a műtermében - fűzte tovább a szót Somorjai Antal, aki abban egyáltalán nem biztos, hogy a Petőfi szobor arcában felfedezhetőek-e az ő vonásai, mivel ő „csak” a testhez, tartáshoz állt modellt, ám, mint említette, a munka végeztével nem követte a szobor sorsát. Így például azt sem tudhatta, hogy a végleges alkotáshoz felhasznált hat mázsa bronz a második világháború utáni nagyon szűkös anyagi helyzetben az országzászló talapzatról eltávolított két másik alkotásból került ki. A forradalom centenáriumára felállított szobor ráadásul heves vitákat is kiváltott - olvasható a kozterkep.hu-n -, mivel a talapzat nagyon magas, négy méteres, ráadásul a kritikusok szerint a költő keze testéhez képest aránytalanul hosszabb.

Soma bácsinak azonban erre is eszébe jutott egy jó Medgyessy-sztori.

- A Műcsarnokban állított ki Feri bácsi egy lovas szobrot, amikor az egyik nagyon okos újságíró elkezdte neki mondani, hogy egy ló nem így néz ki. Mire Medgyess Ferenc: „Nem is ló, ez szobor!”

- Sz. Fabók Ágnes -

Medgyessy-alkotások Debrecenben