Keresik a sofőrt, aki elgázolt, majd cserbenhagyott egy kislányt Debrecenben – Frissítve!

Akt.:
Keresik a sofőrt, aki elgázolt, majd cserbenhagyott egy kislányt Debrecenben – Frissítve!
© Fotó: police.hu
Debrecen – A rendőrök keresik azt a gépjárművezetőt, aki kisteherautójával nekiütközött egy kerékpárral közlekedő kislánynak Debrecenben, majd az úton cserben hagyta.

Frissítés:


Gyermekbaleset: megvan a sofőr
Debrecen – Önként jelentkezett kedden a rendőrségen annak a gépjárműnek a vezetője, akit a rendőrség egy 14 éves gyerek balesete miatt keresett.


A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztása miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. augusztus 13-án 8 óra 5 perc körüli időben egy ismeretlen hatósági jelzésű, fehér színű kisteherautó, a hozzá kapcsolt szürke színű ponyvás utánfutójával közlekedett Debrecen, Attila téren, amikor a Vágóhíd utca és Hajnal utca kereszteződésénél eddig tisztázatlan körülmények között nekiütközött egy 14 éves kerékpárral közlekedő kislánynak. A gépkocsi vezetője az ütközést követően megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül ismeretlen helyre távozott. A balesetben a vétlen gyermek az elsődleges orvosi vélemény szerint 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

A kisteherautóról fényképfelvétel áll rendelkezésre.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy aki képen látható járművet felismeri vagy a balesetet látta, illetve azzal kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán – Debrecen, Sámsoni út 147. -, vagy tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán (hétfőtől-csütörtökig: 8 órától 16 óráig, pénteken: 8 órától 13 óráig), illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli. Segítségüket köszönjük!

– police.hu –


Kislányt elsodró cserbenhagyót keres a rendőrség
Debrecen – Egy fehér színű kisbusz sárga ponyvás utánfutót húzva csütörtök reggel 8 óra után 10 perccel elsodort egy 14 éves lányt Debrecenben, az Attila tér és Hajnal utca kereszteződésében, majd továbbhajtott.








hirdetés