Keresett a Lada Magyarországon, a forgalmazó bővíti értékesítési hálózatát

Budapest – Alig három hónap alatt több mint 400 Ladát adtak el Magyarországon, így az orosz járműgyártó magyar leányvállalata, a Lada Hungary Kft. két újabb márkakereskedést nyit – közölte a cég kedden az MTI-vel.

A cég felidézte, hogy 2015. decemberében kezdték meg a Lada – öt éve szünetelő – értékesítését az országban, kilenc helyen: Békéscsabán, Csornán, Debrecenben, Délpesten, Érden, Kecskeméten, Kiskunhalason, Óbudán és Pécsett.

A közleményben Markó Zoltán, a leányvállalat projektigazgatója kifejtett, hogy folytatják a hálózatbővítést, a tervek szerint az év végére minden megyében lehet majd a járművet vásárolni. Az újbóli értékesítést bejelentő decemberi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az idén ezer autó eladásával kalkuláltak. Fred van Putten, a Ladát gyártó Avtovaz export-igazgatója azt is elmondta, azért döntöttek az európai piaci megjelenés mellett, mivel ez a leginkább szabályozott piac. Valamennyi új modell már euró 6-os motorral szerelt és tartalmazza azokat a felszereléseket – például a keréknyomás mérőt – amelyek itt kötelezőek. A legolcsóbb modell ára hajszálnyival 2 millió forint alatt van.

A Lada 1971-ben jelent meg a magyar utakon. Pontos adat nincs, de több mint egymillió került a korábbi típusokból Magyarországra.

– MTI –








hirdetés