2012.02.8 19:51; Frissítve: 2012.02.8 19:51


Keresd a helyit: már mozgalom

Keresd a helyit: már mozgalom
Debrecen - A VAN Alapítvány a helyi termékek megítélését mérte fel és segítette.

A kelet-magyarországi régióban élők érzelmileg elkötelezettek a helyben megtermelt áruk iránt, s bár drágábbnak gondolják azokat, a minőségükről nem kell meggyőzni őket – derült ki a VAN Alapítvány, 6 vidéki régióban, 900 embert megkérdező, helyi termékekre irányuló felméréséből. Az alapítvány pályázati pénzből vállalkozott a kutatásra, amely kampány is egyben, hiszen adatbázisba foglalja a helyi termelőket – az adatokat öt évig vállalta frissíteni, folyamatosan csatlakozhatnak a termelők -, logót, sőt csomagolópapírt is kitalált a „hazai” népszerűsítésére. Eddig közel háromezer termelő regisztrált az adatbázisba, s a kampányt egy közösségi oldalon is követni lehet, ami azt jelzi, hogy az emberek nyitottak, sőt kreatívak, s eddig is tudták, hogy a helyben megtermelt árukat érdemes megvenni, s ötleteik is vannak a témával kapcsolatosan – fogalmazott Oláh Péter, az alapítvány kommunikációs vezetője a szerdai, Dósa nádor téri Napló-székházban tartott sajtótájékoztatóján.

Napi gyakorlat

A felmérés szerint a vizsgált régiókban általános gyakorlat az említett áruk vásárlása, a megkérdezettek 86 százaléka állítja, hogy pénzt költ rájuk, viszont a vevők fele csupán alkalomszerűen. Régiónk abszolút listavezető három kedvelt termékcsoportban: zöldség, gyümölcs és tejtermék – tudtuk meg.

HBN-BB


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
„Tűzzel–vassal” készült műremekek
Debrecen - A „Palmetta" Ötvöszománc, valamint a „Tájoló Tűzzománc Szakkör tagjainak munkáiból nyílt [...] tovább »
Oláh János könyvbemutatója Debrecneben
Száműzött történetek című új könyve kapcsán érkezett Debrecenben Oláh János József Attila- és Bethlen [...] tovább »
A gasztronómiai tehetségek új generációja
Debrecen - Főzőtudományukat mérték össze a középiskolák tanulói. tovább »
Grillétel és Sörfesztivál Hajdúszoboszlón
VIII. alkalommal rendezik meg Hajdúszoboszlón a három napon át tartó Grillétel és Sörfesztivált. tovább »
Az Egyetem részeként folytatnák az oktatást
Debrecen -  Beolvad a Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola a Debreceni Egyetembe (DE), [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés