Keresd a felhőt a Campuson!

Keresd a felhőt a Campuson!
Debrecen. A július 25–29. közötti Campus Fesztiválon idén is számtalan érdekességgel találkozhatunk a Civil Agóra több mint hetven résztvevőjének köszönhetően.

 

Már délelőttönként

Egészségmegőrzéssel, környezettudatos szemlélet kialakításával, kézműves foglalkozásokkal, pályaválasztási, pszichológiai és grafológiai tanácsadással, valamint érdekes és izgalmas kísérletekkel egyaránt találkozhatunk két hét múlva a nagyerdei fesztiválon berendezett Civil Agórán.

„A civil szervezetek, intézmények sátrai már délelőtt kinyitnak, így hozzájárulnak a fesztivállátogató közönség tartalmas, napközbeni szabadidő-eltöltéséhez. A rendezők fontosnak érzik támogatni azt a társadalmi tevékenységet, amit a szervezetek ellátnak, civileknek pedig jó kommunikációs lehetőség egy ilyen nyári nagyrendezvény, ahol ekkora számú célcsoportot el tudnak érni” – mutatja be a Civil Agóra küldetését Hamvas László, a program koordinátora.

A Debreceni Egyetem Szilárdtest-fizikai Tanszéke és az Atomki támogatásával a Debreceni Összefogás a Fizikáért Egyesület fizikusai is ott lesznek a fesztiválon, bemutatóik garantáltan sok látogató figyelmét felkeltik majd. „Legnépszerűbbek a folyékony nitrogénnel végrehajtott kísérleteink, egy-két csepp belőle – mivel 8-900 szorosára tud tágulni – képes felfújni egy lufit. Pillanatok alatt le tudunk fagyasztani vele egy banánt, amivel utána egy szeget be lehet verni a fába, sőt ha forró vizet öntünk a folyékony nitrogénbe, akkor hatalmas felhő képződik, amit már távolról is meglátnak majd a kedves fesztiválozók” – ad ízelítőt a Campusra tervezett programjaikból Soha Rudolf Ferenc, a DÖFI Egyesület alapítója.

 

Beszélgetések, találkozók

A Civil Agóra mellett a Civil Pont sátorban minden nap kerekasztal-beszélgetések, vetélkedők és közönségtalálkozók várják a Campus Fesztivál közönségét. HBN–SzL

 

INFO

Bővebb információ: www.campusfesztival.hu

 

Címkék: