Kerékpárút épül a Csapó utcán

Debrecen – Végre jut pénz a 200 milliárdos fejlesztési programból a Csapó utcán élők problémáinak megoldására is, hosszú évek és számtalan baleset után a Jobbik javaslatára megépítik a kerékpárutat – jelentette ki Herpergel Róbert, a párt önkormányzati képviselője szerdai tájékoztatóján.

Emlékeztetett: az utca kerékpárforgalommal kapcsolatos problémájára a Jobbik már 2013-ban is felhívta a figyelmet. A párt közleményében azt írja, a városnak egy olyan pontjáról van szó, ahol a kerékpáros forgalom az egyik legnagyobbnak nevezhető a városban, számos balesetet okozott már a lépcsőházakból kilépő lakók és kerékpárosok váratlan találkozása. Felidézte, a városvezetés korábban azzal az ürüggyel utasította el a Jobbik kerékpárúttal, -sávval kapcsolatos javaslatát, hogy az említett útszakaszon a járda szélessége nem teszi lehetővé egyesített gyalog- és kerékpárút kialakítását.

Idegen tollakat lát a Fidesz

Úgy tűnik, a Jobbik önkormányzati képviselői saját sikerek híján a város eredményeit szeretnék magukénak tudni – írta válaszközleményében a Fidesz-KDNP-frakció. Megjegyezték: az elmúlt 10 évben több mint duplájára növelték a kerékpárutak hosszát a városban, ami ma 80 km. Az Új Főnix Terv részeként 2,5 milliárd forintot fordítanak az uniós ciklus végéig erre a célra – olvasható a közleményben –; ennek részeként újul meg a Csapó utca teljes burkolata, ideértve a padkák és a járda teljes rekonstrukcióját, s alakítják ki a kerékpárutat, amit idén ősszel adnának át.








hirdetés