Járvány

2020.04.01. 08:17

Két játékos engedély nélkül hazautazott, felbontották a szerződésüket

A Kisvárda Master Good labdarúgócsapata felbontotta a két román légiós, Gheorghe Grozav és Iasmin Latovlievici szerződését.

„Szerdán engedély nélkül hazautaztak Romániába, amelynek a határai le vannak zárva.

Ezzel nemcsak a szigorú belső szabályaink, hanem az előírásokkal szemben is vétettek, kockáztatva a csapattársaik és a hozzátartozóik egészségét is”

- indokolta a klub honlapján a döntést Révész Attila sportigazgató.

A sportvezető hozzátette, ha visszajönnének a Magyarországétól fertőzöttebb területről, Romániából, akkor kéthetes karantén várna rájuk, de ebben a helyzetben, amikor nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra, az ő tettük elítélendő, így az ezzel járó esetleges kockázatokat nem vállalhatják.

„Mindez súlyos szerződésszegésnek bizonyul, amit nem tudunk tolerálni. Ebben a helyzetben nem tehetünk különbséget játékos és játékos között. A korábbiakban bármennyit is segített nekünk Gheorghe Grozav, ez a tette megengedhetetlen és megbocsáthatatlan. A játékos érdemeit nem vitatjuk el, köszönjük neki az eddigieket. Iasmin Latovlevici pedig nem jutott el odáig, hogy lehetőséghez jusson”

- tette hozzá Révész.

A beszámoló szerint mindkét futballista szerződése nyáron járt volna le.

A magyar élvonalban március 7-én játszottak legutóbb, még kilenc forduló van hátra az OTP Bank Ligából, melynek nyolcadik helyén áll a Kisvárda.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!