“Képeskönyv” a Campus nulladik napjáról

Akt.:
“Képeskönyv” a Campus nulladik napjáról
Debrecen – Tegnap elkezdődött a Campus Fesztivál, ahol a mostoha időjárás ellenére a fiatalok remekül szórakoztak. Nézze meg képes beszámolónkat a Campus nulladik napjáról!

Tegnap a 0-ik napi programokkal indult el az ötödik Campus Fesztivál, és a Debreceni Egyetem sportpályáin a negyedik Campus Olimpia. Miközben az utolsó simításokat végezték a Nagyszínpadon, a bejáratok, és a jegypénztárak időben megnyitottak, így több száz fesztiválozó már a kora délutáni órákban várhatta a 16 órától kezdődő programokat.

 

Az előző évekhez képest a szervezők igyekeztek még jobban koncentrálni a közönség igényeire, így idén nem kettő, hanem nyolc jegypénztárnál válthatták meg a jegyeteket az érdeklődők, és a beléptetés is gördülékenyebben zajlott, mint az elmúlt évek során bármikor. Ennek megfelelően időben nyitott a fesztivál, az első Campus-rajongók pedig rögtön birtokba vehették a kempinget. A kezdeti fülledt kánikulát késő estére zivatar kísérte, de programok a három fedett színpadon zavartalanul folyhattak. Az FM90 Friss Rádió Színpadán esőmentesen élvezte a közönség a debreceni fiatal zenekarok fellépéseit, a DREHER Arénában a rock és punk kedvelői pogóztak Till We Drop koncerten, vagy ünnepelték Oláh Szabolcs FreshFabrik énekes szülinapját. A legnépszerűbb sátornak a TELEKOM Terasz bizonyult, nyitásként felemelő pillanatokat élhettek át a rajongók, Frenket is nagyközönség köszöntötte születésnapján. Teltházzal győzte le Debrecent Német Juci és zenekara a Nemjuci, majd jött extravagáns kolléganője az Anna and The Barbies és frontlánya Pásztor Anna, aki meghökkentő fellépő ruhájában és sminkjében megalapozta a hangulatot, hogy az Ocho Machoval már ezrek ugráljanak.

 

Hatalmas buli volt a 0. nap, ma pedig még magasabb fokozatra kapcsolunk, már nyolc színpadon teljes gőzzel beindul a Campus Fesztivál!

Campus 2012 – Az első nap programja

Még többet a Campusról:

 

Campus 2011: