Képernyő: Régi romantika

Képernyő: Régi romantika
Ütik a kurucok a labancokat. Fokossal, flintával, furkósbottal. Egy koppanás a fejfedőn, s máris mély szendergésbe hanyatlik a gügye gyászvitéz. De fortélyban is fölébe nőnek a gaz betolakodóknak. Boda István írása.


Különösen Máté meg Jakab – Eke és Buga – „magyarázza” meg nekik, hol lakik a magyarok istene, s csípős partizánakcióik az őrületbe kergetik a császáriakat. Virtusuk kifogyhatatlan. Hol itt csapnak le, hol ott, rejtőznek, átváltoznak, s ha netán a reguláris túlerő olykor-olykor hálóba fogja őket, attól sem esnek kétségbe. Fifikásan és rafinált észjárással onnan is kivágják magukat, sőt hagynak olyan „kézjegyet”, hogy azt „Egberték” ugyancsak megemlegetik.

Szóval, ismét műsorra tűzetett honi emlékezetünk eme kiváló története: „A Tenkes kapitánya”. Igaz, néhány hónapja a Duna már tett kísérletet az ismételt ismétlésre, de akkor valami miatt úgy feletájon félbetörött a mese kiteljesítése. A jó fantáziájú nézőnek azonban nem okozott gondot végigjátszania az epizódokat, egészen odáig, hogy „végén csattan az ostor”. Remélhetőleg most nem leszünk kitéve ennek az elmejátéknak, s egyenes adásban merenghetünk el hősi ábrándjainkon, mikor – ha csak virtuálisan is – nem mi húzzuk a rövidebbet. Ez a könnyed epika ugyanis sűrű meseszövéssel s ábrándjainkhoz igazított fortélyaival ugyancsak hizlalja nemzeti önérzetünket. Mert Örsi Ferenc kiugró népszerűségének a lehető legjobb volt a csillagok szerencsés együttállása. Volt televíziós igény, volt fogékony közönség – nemzedéki egymáshoz hangolódással –, s volt szakmai hozzáértés a figyelem s az érdeklődés garantálásához.

A rendező – Fejér Tamás – remekül válogatta össze színészi csapatát. Ha legtöbbjük ismertsége nem is ennek a műnek a csillagjegyében született, de népszerűségük kiteljesedéséhez nagyban hozzájárult. Zenthe Ferencre mintha rászabták volna a Tenkes kapitánya figuráját. Mokány daliája igazi hetykeséggel párosul s megbízhatóan nő hozzá a nyereghez, ízelítőt adva abból, hogy eleink mennyi szeretettel és gyöngédséggel viseltettek hű társaik, a lovak iránt. De „anno” sportrepülőként is jól mutatott ő pilóta-egyenruhában (Ferrari Violettával a Kétszer kettő néha ötben), hogy majd alkonyi ellenfényben a Szomszédok „Taki bácsijaként” a hozzánőtt Lada kormánykereke mögött tegyen egy-egy fuvart Budapest emblematikus lakótelepén, a Gazdagréten.

És Szabó Gyulát remek orgánumával, karakteres arcélével mintha egy székely fafaragó mintázta volna Buga Jakab legendájává. Kuruc vagy te! Kuruc! – mondja a fokosviadal summázataként, s attól kezdve ketten – együtt – cséphadarózzák az ellenséget az egyhaza védelmében, s oltalmazzák a póri elesettséget. S őket segítvén és kiegészítve árnyékuk sugara alatt Molnár Tibor és Tordy Géza, akik az általuk élt figurák furfangjaival segítik győzelmük kiteljesedését.

De az ellentábort sem akárkik karikírozzák. Ungvári László olyan belső zűrzavarral rajzolja pipogyává a császári főtisztet, hogy az már-már rokonszenves. A sikertelenség érdemjeleivel kidekoráltan az ezredes szinte előmintája egy Hofi-paródiának. S aki meg üde bájával és csacska csipkelődéseivel koppintja mindig orron férje-urát, Krencsey Marianne. A neki való szerep játékát is megbabonázza, s úgy lopja be magát emlékezetünkbe, hogy attól mindig napsütésesek jókedvünk évadjai.

S annyi év után végül is ezekből áll össze a siker utóélete. Meg a romantikából, ami fanyar-édes fűszerével nagy hódító a maga nemében.

– Boda István –








hirdetés