Képernyő: Hangzavar

Képernyő: Hangzavar
Közelmúltunk filmmítoszai mostanában szinte elárasztják a kereskedelmi csatornákat. S még ez a jobbik eset. Ezek a mozi-ikonok ugyanis remekül vannak megcsinálva, igazi mestermunkák, ha formai mikéntjüket nézzük. Boda István jegyzete.

Úgy vannak összegyúrva, mint az ötcsillagos hotel-szakácsok remekei, s ha az ízminőség hagy is némi kívánnivalót, a látvány varázsának igencsak magas pontokat osztogat látásunk dioptriája. Mert ki merne egy rossz szót is szólni, ha a „Micsoda nő” érzelmes fénysugarai világítják meg a képernyőt, hisz két olyan sztár pántlikázza fel az amúgy gügye és képtelen romantikát, mint Julia Roberts és Richard Gere. Finomkodhatnánk most, de mégiscsak arról van szó, hogy ez az oly sok sikert megért – és még mennyit majd – mozidarab a prostitúció vagy egész pontosan egy prostituált apoteózisa. Egy olyan utcalány, mint a történet főhősnője persze, hogy lenyűgözi a nézőt, s a báj, ami körüllengi, mindenképpen szeretnivaló. Hogyne babonázná hát meg a multimilliárdost, aki végül is akarata ellenére behódol a „nem kétfilléres” – s itt az ő szóhasználata következik – kurvának, s fehér lovon megy lánykérőbe, így tompítani le azt az érzelmi tőrhegyet, amivel megsebezte a dolláron vett partnernőcskét.

Rafinált siker – ahogy mondani szokás – az amerikai álompár produkciója. Tematikája ellenére sem érezzük benne a lehetőség profánságát, mindvégig az érzékenység holdfénye vet rá sugarat, s az az egypercnyi brutalitás, ami váratlanul szül erőszakot, épp a másik kaszt leplezetlen arroganciája. Meg is kapja érte a magáét, s éppen olyan kíméletlenül, mint a kutya, ha a gazdájára támad. S ez nemcsak a helyzetért vigasz, hanem már előlege is annak a reménynek, amelyik a jövőt dédelgeti a lány számára. S itt az irónia bimbójából máris kifeslik néhány szirom, hisz a tökéletes végkifejlet – bár a romantika bájával andalít – eleve magára húzza a gyanú árnyékát. S a néző, ha még annyira káprázik is a szeme a helyzet tündérjátékától, kajánul bazsalyogni kezd, s azt kérdi magában: ezek valóban komolyan gondolják ezt az egészet?

De a másik nagy siker-ismétlés sem különb a maga nemében. Igaz, az Ikrek-nek megvan az a paródiatöbblete, amely Schwarzenegger és Danny DeVito alkati mivoltából következik. Ezért lesz az első harminc-negyven perc fergeteges komédia, hogy aztán a továbbiakban belefusson egy amolyan fáradt rapszódiába. Hosszúra nyúlt autókázással, szerelmi ínyencséggel egyfelől, s amolyan nagyra nőtt kamasz – majdnem azt írtam, óriási csecsemő – naiv erotikájával másfelől, hogy aztán némi csetepaté után a jó végszó öröme tegye teljessé a „többpetéjű” történetet. Merthogy az „elitkompánia” megkomponálta, s egyszerre önmaga luxusát s a selejtjét is. S a „Petri-csészeként” működő anyaméh legalább saját ösztönének és szeretetének örömét átadhatta furcsa ikreinek.

Szóval, ilyenkor a nyár véghajrában a csatornák csak úgy öntik az erre az időre spórolt „nagy durranásokat”. Meg még az olyanokat is, mint a latin telenovellák vagy éppen a magyar „celeb-románcok”, amelyek a fentiek lucfenyő-árnyékában úgy susognak, mint a törpe tuják, de azzal a rátartisággal, hogy ők is a családhoz tartoznak. Arra a kivételes tanulsággal bíró jelenetre emlékeztetve, amikor a kisegér és az elefánt együtt baktat egy visszhangzós folyóhídon. Lötyögnek, bandukolnak, s egyszer a kisegér laza haversággal odaszól az ormányosnak: Hallod, hogy dübörgünk?

Ma a magyar elektronikus médiapiac amolyan bábeli tájkép. Hangzavar. Kisebbik rossz, hogy szórakoztató programjaik ettől szenvednek, nagyobbik, hogy a politika is ennek a terhét hordozza. Ma s szinte minden csatornán minden közszereplő a saját dialektusát beszéli. Ami, mondjuk meg őszintén, csupán Reisz András kizárólagos kiváltsága, s ő méltán élvezi a nyilvánosság rokonszenvét. Vajha amazok prognózisa is olyan biztos lenne, mint a meteorológusoké! De náluk mindennap csak a piros riasztás.

Címkék: , , , ,