Salakmotor

2021.10.24. 13:42

Szépen búcsúztatták az idényt a salakmotorosok

Nagyszerű hangulatú szezonzáró nyílt napot tartott a SpeedWolf Debrecen csapata a Perényi Pál Salakmotor Stadionban szombaton, amire több tucatnyi motoros, s száznál is több érdeklődő látogatott ki.

Forrás: Boros Norbert

A már hagyományosnak mondható eseményen a jelenleg is aktív salakmotorosok mellett egykori vaspapucsosok és amatőr salakszórók is húzták a gázt az ovál pályán. A szurkolók többek között olyan kiválóságokat láthattak, mint Adorján Zoltán, Magosi Norbert, Fekete Sándor, Kovács Roland és Stefáni Attila, illetve a nagy reménység, Lovas Zoltán. A saját maguk örömére megtett körözgetéseken túl kétkörös versengéseket is láthatott a szépszámú nézősereg a négy debreceni motorostól, akik látványos kétkörös futamokat produkáltak.

A salakosok mellett flat trackesek és mini motorosok is megmutathatták tudásukat. A közel négyórás esemény végén a már megszokott és a közönség által mindig nagyon várt program következett: a szurkolókat és barátokat egy-két kör erejéig megmotoroztatták a versenyzők.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában