Helyi közélet

2017.02.14. 14:12

Gépkocsikat törtek fel, bíróság elé állhatnak

Debrecen - Bíróság elé állítást javasolnak a debreceni rendőrök azzal a négy román állampolgárral szemben, akik gépkocsikat törtek fel Hajdú-Bihar megyében.

Debrecen - Bíróság elé állítást javasolnak a debreceni rendőrök azzal a négy román állampolgárral szemben, akik gépkocsikat törtek fel Hajdú-Bihar megyében.

Egy férfi február 5-én negyed négykor tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy két gyanúsan viselkedő férfi betörte egy Debrecen, Borz utcában parkoló személygépkocsi ablakát és kutattak a járműben. A két férfi miután meglátta a helyszínre érkező egyenruhásokat, elmenekült, azonban a járőrök elfogták őket. A rendőrök a férfiak igazoltásakor a közelben észrevettek egy román forgalmi rendszámú Fiat típusú személygépkocsit, amelyben egy nő és egy férfi próbált meg elbújni. A rendőrök megállapították, hogy a négy román állampolgár együtt érkezett Nagyváradról Debrecenbe és amíg a 37 éves F. R. és a 27 éves D. A. feltörték a gépkocsit, két társuk figyelte a környéket. A Debreceni Rendőrkapitányságra bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállított nőt és három férfit a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A megalapozott gyanú szerint a társaság azért jött Hajdú-Bihar megyébe, hogy gépjárművekből rádiókat lopjanak és Derecskén, illetve Mikepércsen már feltörtek egy-egy gépkocsit.

Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály F. R., D. A., valamint a 22 éves P. R. és a 47 éves B. E-vel szemben befejezte a lopás vétség és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az járási ügyészségnek.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -


Hajdú-Bihar - A debreceni rendőrök elfogtak négy román állampolgárt, akik a megalapozott gyanú szerint három autót is feltörtek Hajdú-Bihar megyében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában