Képek, fényképek Nagyhegyes múltjából

Akt.:
Tizenhat díjat osztott ki a zsűri
Tizenhat díjat osztott ki a zsűri
Nagyhegyes – Egy hétig tartott a kulturális kavalkád a hajdúháti településen.

Az elmúlt napokban zajlott a Nagyhegyesi Kulturális Hét, amelyet immár a harmadik alkalommal rendez meg a település. A rendezvénysorozat első napját Bajusz Istvánné polgármester nyitotta meg. A településvezető kiemelte, hogy ez az év még különlegesebb a nagyhegyesiek számára, hiszen a település fennállásának 65. évfordulóját ünnepli. A jeles alkalomból ,„Nagyhegyes 65” fényképkiállítás nyílt a helyi rendezvényházban, amely a település 65 évét mutatja be a kezdetektől napjainkig.

Tizenhat díj talált gazdára

Az „Én Nagyhegyesem” címmel rajzpályázatot is hirdettek a településen élő óvódások és iskolások számára, akik lerajzolhatták mi az, amit a legjobban szeretnek Nagyhegyesen. Sok színvonalas alkotás született, a zsűrinek nehéz dolga akadt. Végül 16 díjat osztottak ki.

HBN








hirdetés