Kényelmet kínálnak a közben

Akt.:
Pántya Szabolcs
Pántya Szabolcs - © Fotó: Matey István
Debrecen – Álmodott egy hatalmas nappalit, és kivitte a Simonffy utcára.


Pántya Szabolcs úgy tervezte, a kényelem, a léleképítő pihenés színhelyén egyszerre elférnek a barátai és jókedvű idegenek is, hogy új gondolataikkal serkentsék a társaság világfejtegetését. Minőségi borral összeölelkező, gyöngyöző, hideg szóda hígíthatna nevetős beszélgetéssé a komoly eszmefuttatásokat. A fejében épülő térben ügyelt minden részletre, színre, fényre. Lampionokkal aggatta tele, és függőágyakkal, kanapékkal, hintaszékekkel tette bensőségessé az óriásira fantáziált „helyiséget”. Ha már képzelgett, nem fogta vissza magát, a relaxációhoz jazzdallamokat kötött, élő koncerteket, színészeket, komédiásokat, s úgy vélte, a „szobának” jól állna még egy-két képzőművészeti alkotás.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Helyben ecsetet, grafitot ragadó művészeket festett hát a tervrajzába, a patinás épületek falára kivetített képeket, a tömegbe könyvet osztogatókat és thai masszőröket, akik néhány perc alatt, jól irányzott izomlazító mozdulatokkal frissítik fel a vendégeit random-mód.

Egy pillanatkép, a Simonffy utcát megvilágító naplemente nevelte ki az ötletrohamot a Maszek utcabár tulajdonosában, aki előbb Széles Diána turisztikáért is felelős alpolgármesterben talált társra a megvalósításig vezető úton, majd számos támogatóban, illetve a tizennégy helyi vállalkozás vezetőiben, akikkel együtt megalapította az Úrimurit szervező Halköz-Társaságot.

Környezet, ár-érték, társak

– Az egyik legszebb utcánk, óriási érték a Simonffy – kezdte a lokálpatrióta bártulajdonos, akinek a családja 1993 óta a vendéglátással foglalkozik, ő pedig belenőtt a gondolatiságba, hogy a vendégnek minőségi szolgáltatást kell nyújtani. Ez az egyik vezérelv a bár működtetése kapcsán, és ez a július első két napján tartandó utcabál szervezésénél is. Mint mondta, szeretné, ha néhány év múlva ez az esemény külföldi turisták csalogatója lenne; olyan rendezvény, amely európai színvonalon tükrözi a magyarok messze földön híres vendégszeretetét, és megmutatja, miért érdemes Debrecenbe jönni.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

– A zenei és gasztronómiai fesztivál csak egy a számos ötletből, amellyel minőségi lazításra teremtenék lehetőséget a helyieknek és külföldieknek – mondta, s elém is tárt nyomban három olyat, amihez a lelkes vázolás alatt nyomban kedvet is kaptam.

Eztán nem lepődöm meg, hogy az utcabár jelmondata kapcsán – legyél jókor, jó helyen – felvetődő kérdésemre határozott válasza van:

„Kellemes, harmonikus, otthonos enteriőr, jó ár-érték arány a széles választékban és a megbízható munkatársak a feltételei annak, hogy létrejöhessen egy hely, ahol a vendégek jól érzik magukat.”

HBN–HABE








hirdetés