Nem ápolnak kanyarós beteget a Klinikán és a Kenézyben

Akt.:
Nem ápolnak kanyarós beteget a Klinikán és a Kenézyben
© Illusztráció: Wikipedia Creative Commons
Debrecen – A Debreceni Egyetem Klinikai Központjában és a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézetben nem ápolnak kanyarós beteget. A Kenézy Kórházban két kanyaró-gyanús eset volt, de ezidáig egyik sem felelt meg a megerősített kanyaró diagnózisának – írja közös közleményében a két egészségügyi intézmény.

A közlemény szerint az egyik beteget már korábban hazaengedték, a másik beteg is hamarosan elhagyhatja a kórházat. Sem tegnap, sem ma nem került új kanyaró-gyanús beteg a Kenézy Gyula Kórházba. Fentiek alapján tévesek azok a sajtóhírek, hogy a Kenézy Kórházban kanyarójárványban érintett beteget ápolnak.


Megjelenhetett a kanyaró Debrecen környékén

A hvg.hu értesülései szerint Hajdú-Bihar megyében is felüthette a fejét a betegség, bár a hírt egyelőre nem erősítették meg, a kórház nem ad információt az ügyről.

Kanyaró – A Romániába indulókat figyelmezteti a KKM

A Romániában kialakult kanyarójárvány veszélyeire figyelmeztette az országba induló magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata csütörtökön közzétett tájékoztatásában.