Megtanuljuk megbecsülni?

Ezernyi gondolat szalad át az agyamon, ha a zebra előtt állva egy szirénázó mentőautó suhan át előttem a négysávos úton. Odaérnek időben? Ugye nincs nagy baj? Remélem nem ismerőshöz, családtaghoz megy... Nem szeretem a mentőautókat. De nagyra becsülöm azokat, akik a fedélzetén dolgoznak, akiknek a legtöbbször a nevüket sem tudjuk, pedig értünk, a szeretteinkért dolgoznak. Legtöbbjük névtelen hős, nem hirdetik szobrokkal, táblákkal, hány életet mentettek meg egy-egy szolgálat ideje alatt. Senki nem kérdezi meg tőlük, hogyan viselik, ha már túl késő volt, amikor hiába adtak bele apait-anyait, mégsem tudták megadni a további élet lehetőségét.

Lassan két hónapja éljük veszélyhelyzetben a mindennapjainkat, a közösségi médiában pedig megannyi fotót láthatunk arról, mivel kedveskednek a frontvonalban dolgozó egészségügyi dolgozóknak, milyen lakótelepi koncertet adnak az otthon maradni nem tudó mentősöknek. Szép gesztus, megtarthatnánk a jövőre nézve is. Talán most eljöhet az az idő, amikor megtanuljuk becsülni azokat, akik az életben maradásért dolgoznak.

Kiss Dóra