Keményen, de nem lekezelően

Keményen, de nem lekezelően
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A lokisták nem bízzák el magukat, de hazai pályán is meg akarják verni a Nyíregyházát.

Kecsegtető helyzetből várhatja a DVSC-TEVA a kedden 18 órától kezdődő (élőben: www.haon.hu), Nyíregyháza Spartacus elleni Magyar Kupa-negyeddöntőt, hiszen a piros-fehérek február 9-én 2-1-re győztek a Sóstón, vagyis előnyből rugaszkodhatnak neki a Nagyerdei Stadionban rendezendő visszavágónak. Ennek ellenére és annak dacára is, hogy a Szpari jelenleg csak az NB III-ban szerepel, valódi presztízsrangadó vár a debreceniekre, remélhetőleg sok néző előtt.

Feni a fogát a Szpari

– Az első meccsből kiindulva nem lesz egyszerű dolgunk a visszavágón sem – fejtegette az esélyeket a Hajdú-bihari Naplónak Varga József, a Loki válogatott védekező középpályása. – Nyilván a nyírségi győzelmünk még esélyesebbé tesz bennünket, és az is mellettünk szólhat, hogy a bajnokságot is jól kezdtük tavasszal. Jó passzban vagyunk, a játékunk is kezd alakulni. Küzdelmes, jó meccset várok és természetesen szeretnénk kettős győzelemmel továbbjutni – mondta a labdarúgó, aki tisztában van azzal, hogy a szurkolók nem csak kiesni szeretnék látni a kupából az ősi riválist, de ha lehet, szedjék is szét Vargáék a Spartacust.

– Jól tudjuk, milyen fontos ez a párharc egy debreceni kötődésű szurkolónak. De nem úgy lépünk pályára, hogy meg akarjuk alázni az ellenfelet! Persze szeretnénk minél magabiztosabb sikert elérni, ám távol áll tőlünk, hogy lekezeljük őket. Nem lesz egyszerű összecsapás, hiszen a Nyíregyháza feni ránk a fogát, sok volt lokista játszik náluk, akik szeretnének bizonyítani a DVSC ellen. Nem adták még föl a továbbjutást, valószínűleg abból indulnak ki, hogy hazai pályán meg tudták szerezni ellenünk a vezetést. Volt sok összetevője annak, hogy ez így alakult Nyíregyházán, első meccs volt az idényben, kicsit nehezebben kaptuk el a fonalat és nem levonva semmit Rezes Laci érdemeiből, egy szerencsés góllal vették be Radosevic kapuját. Utána átvettük az irányítást és ha csak az utolsó percben is, de kicsikartuk az előnyt. Úgy vélem, papíron mi vagyunk a jobb csapat, de ezt kedden este újra be kell bizonyítanunk – szögezte le a középpályás.
Varga hozzátette, az ősszel többször is előfordult, hogy sérülés miatt nem játszhatott és a felkészülése sem volt problémamentes, de ez mára már a múlté.

HBN-TN, KZS


„Két pontot vesztettünk”

– Tudtuk az Újpestről, hogy agresszív, férfias futballt játszik, de felvettük mi is a kesztyűt. Az első félidőben kimondottan jól és taktikusan játszottunk, több ziccerünk is volt, gólokkal kellett volna vezetnünk a játékrész végén. A hazai csapat nem nagyon találta a ritmust, kevésszer jutott el a kapunkig. A második félidőben várható volt, hogy többet fognak támadni, feljebb tolták a védekezést, persze nem szerettünk volna mi sem beszorulni, ám nehezen tudtunk kijönni a saját tizenhatosunkról. Mégis azt mondom, hogy ekkor is jól álltuk a sarat. Szerintem egy jogtalan büntetőt fújt be a játékvezető és ezzel egyenlített az Újpest. Úgy érzem, két pontot veszítettük – idézte fel a szombati, 1–1-es Újpest–DVSC-TEVA bajnoki mérkőzést a Loki csapatkapitánya és gólszerzője, Szakály Péter.




Sporthírek






hirdetés