Kemény csatára számít Berényi Sándor szerdán

Két hazai edzőmeccs vár a kosarasokra a héten
Két hazai edzőmeccs vár a kosarasokra a héten - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Szerdán a Szegedet, szombaton a Szolnokot fogadja a DEAC.

Két hazai edzőmérkőzéssel folytatja a felkészülést a DEAC kosárlabdacsapata. Bognár Kristófék szerdán 18 órától a Szegeddel, szombaton 18 óra 30 perctől a bajnoki címvédő Szolnoki Olaj KK-val játszanak az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. Berényi Sándor válogatott elfoglaltságai miatt továbbra sem számíthat a svéd Adam Ramstedtre, ellenben a múlt héten a kerethez csatlakozó Henry Dugat már bevethető lesz – számolt be róla a Deacbasket.hu.

Beépíteni a csapatba

– Hiába csak felkészülési mérkőzés, a Szeged elleni találkozón egy nagyon fizikális, kemény csatára számítok, ami az Európában idén debütáló légiósainknak kifejezetten hasznos lehet. A szolnokiaknak a válogatott összetartások miatt több kulcsemberük is hiányozni fog, de ők még így is elég komoly játékerőt képviselnek. Jól haladunk a felkészüléssel, és bár még egyszer sem volt teljes a keretünk, kezd alakulni a játékunk. A két edzőmeccs célja a gyakorláson kívül, hogy Henryt beépítsük a csapatba, amivel reményeim szerint nem lesz gond, hiszen egy jó mentalitású, rutinos játékos – nyilatkozta Berényi Sándor vezetőedző.

Az érdeklődők számára mindkét mérkőzés megtekinthető, a belépés ingyenes.

HBN