A kosárlabda NB1/A 10. fordulójában ismét hazai pályán láthatjuk a Factum Sport Debrecen csapatát, amely a szomszédvár Nyíregyházát fogadja. Szokatlan időpontban, szerdán este hattól lesz a találkozó, amely kiemelt fontosságú mindkét csapat számára. Ha a tabellára tekintünk ez még inkább helytálló, hiszen mindössze egy pont választja el a feleket egymástól, a nyírségiek egy győzelemmel többet könyvelhetnek el. A nyíregyháza 12 ponttal a 11. helyen áll, míg a Factum 11 ponttal a 12. helyet foglalja el. A két csapat jól ismeri egymást, hiszen a nyár folyamán többször is találkoztak felkészülési mérkőzéseken, melyeken, ha minimális különbséggekkel is, de a nyíregyháziak örülhettek jobban.
A Factum az előző fordulóban Kaposváron vendégszerepelt és apró, ám annál bosszantóbb hibák miatt kapott ki, ám a vereség ellenére bizakodóak a csapatnál, hiszen többször visszajöttek a meccsbe a debreceniek, voltak remek momentumai a Factumnak, és Jimenez mester latinos temperamentumával próbál egyre jobb csapatot kovácsolni a játékosokból. Az elmúlt pár napban a soron következő mérkőzésre fókuszáltak a debreceniek, és az egyik alapembernek számító Szabó Miklós szerint nyerhető a mérkőzés, amennyiben a Factum játékosai szervezettebben védekeznek az eddigieknél, hiszen a legtöbb kapott kosárral „büszkélkedhet” a csapat. Valamint, ha a Nyíregyházára sikerül ráerőltetniük a saját játékukat és kivenni a legjobbjukat, Miskovicot, akkor nem lehet gond Ingramék számára a kötelező győzelmet hozni, bár Feketére és Djogora is kiemelt figyelmet kell szentelniük. Szerda este mindenre fény derül az Oláh Gábor utcai csarnokban, ahol a keleti rangadóra szeretettel várja a Factum a szurkolókat.