Kék apróságok a könyvtárban

Nem csak a gyerekek, de az óvó nénik is kékbe öltöztek a víz világnapján
Nem csak a gyerekek, de az óvó nénik is kékbe öltöztek a víz világnapján - © Fotó: Kedves Zilahi Enikő
Nyíracsád – Papírszínházból nézték a kis vízcsepp történetét a nyíracsádi óvodások.

Március 22-én délelőtt óvodások népes serege lepte meg a település községi könyvtárának nagytermét. Ezúttal nem csak a könyvek miatt látogattak el az intézménybe. A víz világnapja alkalmából kékbe öltözött apróságok a könyvtár vezetőjétől, Varga Józsefné Margó nénitől papírszínházon keresztül hallgathattak érdekes mesét a kíváncsi kis vízcseppről, aki a folyóból indult el kalandos útjára, majd harmat, később pára lett belőle. Miután megpihent egy felhőn, esőcsepp formájában tért vissza édesanyja ölelő karjaiba a folyóba. A mesét tátott szájjal hallgatták a gyerekek, után pedig a vízzel, tavakkal, tengerekkel kapcsolatos könyveket nézegethették meg.

– Kedves Zilahi Enikő –