„Kedves Böszörmény”: egy fotós időutazásra hív

Akt.:
„Kedves Böszörmény”: egy fotós időutazásra hív
© Fotó: Horváth Tamás
Hajdúböszörmény – Minden idők leggyakrabban használt fotótári gyűjteménye a Kovács Zoltáné.

Amolyan városképi visszatekintő kiállítás nyílt április 28-án a Hajdúsági Múzeumban. Kovács Zoltán fotográfus pályája elején készített felvételeiből válogattak képkockákat, az elmúlt évtizedek böszörményi pillanataiból, társadalmi eseményeiből, történéseiből, a kor jellegzetes emberi világának szituációiból.

Fotó: Magánarchívum Fotó: Horváth Tamás ©

Kovács Zoltán az 1960-as években a hajdúböszörményi művelődési központ megbízásából lett Hajdúböszörmény városának fotósa. Képei megjelentek a város hetilapjában és kiadványaiban. Főállású munkája mellett feladata a városi események, ünnepségek dokumentálása volt.

1960-70-es években készített felvételeit 2008-ban ajándékozta a Hajdúsági Múzeumnak. A kollekció darabjait a múzeum digitalizálta és segítségével feldolgozta. A fotótári gyűjtemény egyik leggyakrabban „mozgatott” egysége lett. Időszakos kiállításaikon rendszeresen felhasználják a felvételeket, emellett a legkülönbözőbb céllal, így például kiadványok számára is igényelnek tőlük másolatokat. Gyakori a magánszemélyek, illetve más intézmények képkérése is.

Fotó: Magánarchívum Fotó: Horváth Tamás ©

Fotóriporteri munkája mellett Hajdúböszörmény városképének alakulását, építészeti változását belső indíttatására kezdte el fotózni. Ezen képeiből a IV. Országos Főépítészi Konferencia és a Magyar Fotográfia Napja programsorozatok keretében láthatott kiállítást „Elfeledett városkép” címmel a nagyközönség 2009-ben.

HBN


A kiállítást Gargya Imre méltatta, akinek gondolatait itt olvashatja:

Kovács Zoltán kiállítására

Kedves Böszörmény! Találó a kiállítás címe. Bár ma már egyre kevesebbet írunk levelet, az elektronikus kapcsolattartásban pedig már nem szokás ez a megszólítási forma. Kedves Böszörmény! Nekünk, akik eljöttünk erre a kiállításra, valóban KEDVES Böszörmény. Vagy azért, mert itt születtünk, ideszülettek őseink, vagy azért mert itt élünk, vagy azért mert itt dolgozunk. Tehát elfogultak vagyunk a városunkkal szemben, de nevezhetjük ezt egészséges lokálpatriotizmusnak is. A lelkünk mélyén talán együtt valljuk azt az egykori elemista értesítőkönyvbe írt intelmet”Szeresd a várost, amelyben élsz! Rosszat ne mondj róla! Kovács Zoltán is így tett csak ő képekbe formálva fejezte ki szeretetét a Kedves Böszörmény iránt, s teszi ezt most is.

Most pedig engedjék meg, hogy elöljáróban néhány szót szóljak az alkotóról. A kor ugyan nem érdem, de meg kell említenem, hogy egy 82. évében járó fiatalember áll mellettem, aki aktivitását tekintve is példa lehet számunkra. Harminc esztendőn át dolgozott a Műszaki KTSZ-ben. Életének ez az időszaka itt is több felvételen megelevenedik. Kíváncsiságból, érdeklődésből kezdett el a fotográfia iránt érdeklődni. Kocsis János Petőfi utcai boltjából kapott kölcsöngéppel kezdett el fotózni, majd a művelődési központ fotósa lett. Városi események dokumentálása volt feladata. Sajnos a képkidolgozási körülmények nem voltak megoldottak számára, amely nagyban megnehezítette a munkáját. Időközben saját felszerelése is lett: egy Zorkij 4, illetve egy Flexaret. Több kiállításon is láthatta már alkotásait a közönség.
De térjünk a lényegre! Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a képek technikai megvalósításáról egy szót sem fogok szólni, mert ahhoz nem értek. Inkább benyomásaimat, gondolataimat szeretném megosztani önökkel, amelyek a képek láttán fogalmazódtak meg bennem a városról, az emberekről, az épületekről, a korról, amelyről a kiállítás szól. Nyilván ezek szubjektív benyomások. Nem lehet, nem is kell velem egyetérteni, hiszen mindannyiunknak mást jelentenek ezek a képek, leginkább azért, mert különböző korosztály van jelen itt ma szerencsére. Bízom benne, hogy a felvetések legalább arra jók lesznek, hogy Önök is tovább gondolják, s mellé tegyék a maguk szemszögéből alkotott képzeletbeli képet.

Ez a tizenöt tabló egy teljesen más Böszörmény láttat velünk, mint amelyben most élünk. Ha nem is a szó fizikai értelmében, de szellemében igen. Azt a várost, amikor még ha kellett, volt egy csapat, s nem zavarta őket, ha Minarik Ede-i szerelést kellett ölteni. Azt a Böszörményt, amikor még tudtak az emberek kalákában dolgozni, s nem felejtették el a tanítást, ma nekem, holnap neked. Olyan pillanatok részesei lehetünk a képek által, amelyben benne van egy kicsit a megbecsülés is. Abban az időben még nem kigyúrt, „háromajtós szekrény” alkatú embereket alkalmaztak portásként, éjjeliőrként, hanem a munkában megfáradt idős embereket, egyfajta megbecsülésként. Ma már nem hallunk a lakodalomból hazatérő zenészektől szép vasárnap reggeli utcai muzsikát sem. A munkások pedig még odaálltak egymás mellé egy csoportkép a fényképezőgép elé. Ők voltak azok, akik nem mentek a szomszédba egy jóízű tréfáért, s nem sértődtek meg a kartársak éppen őket vették célkeresztbe.

Megidéződik a minden külsőségeket nélkülöző május elsejék hangulata. Nem a sztárfellépő volt a fontos, mert ilyen nem is volt. A pörkölt és a sör mellett a legfőbb jelentősége sokkal inkább a közös beszélgetésekben rejlett. Mert, hogy mára beszélgetni is elfelejtettünk. E-mailben, sms-ben értekezünk sok esetben még családtagjainkkal is. A munkahelyen a feladatokat is így osztják már döntő többségében.

Kovács Zoltán fényképein átsugárzik az emberszeretet. Az, ahogyan ő szerette, szereti társait, alanyait. De az is „kiolvasható”, a képen szereplők mennyire tisztelték egymást.

A Kedves Böszörmény két emblematikus alakját is viszont láthatjuk: Maghy Zoli bácsi és Petyus, akinek talán kevesen tudják az igazi nevét. Heimlich Menyhért maga is szívesen fotózott, leginkább a szép lányokat.

Mi emberek teljesen megváltoztunk. Nemcsak a külső változott meg, leginkább a belső. Az emberek nemcsak fizikai valójukban öltenek más testet ötven esztendő távlatában. A lélek is teljes fordulatot vett.

Néhány felvétel a régi városképet idézi a szemünk elé. Van, ami már nekem is csak a fényképről köszön vissza. Talán teret nyer az a szemlélet, amely most van elterjedőben, a városban. Ha új épület születik valahol a régi helyén, akkor megtartják, visszaépítik az eredeti homlokzatot. Reményem szerint, így nem jutnak majd a Kovács Zoltán fotóin látható épületek sorsára.

Dokumentálni nem könnyű feladat. Kovács Zoltán ennek az önkéntesen vállalt missziónak tökéletesen eleget tett. Munkássága szervesen illeszkedik abba a szellemi bankba, értéktárba amelyet Tellinger József és Szabó Miklós hagyott ránk, s melyet most Horváth Tamás folytat. A tizenöt tablón szereplő képek csak egy szűk keresztmetszetét adják annak az anyagnak, ami Zoli bácsi keze alól kikerült. De pontos képet rajzolnak az ő hitvallásáról.

A 60-70-es évek Böszörménye Kovács Zoltán képei által, egy mára letűnt világot láttat.

Ha nem is, szebbet, nem is jobbat, egy emberibbet, élhetőbbet. A fotókat nézegetve eluralkodik rajtunk az érzés, nem véletlenül szeretjük mi a városunkat. Köszönjük, kedves Böszörmény, hogy témákat adtál Zoli bácsinak, aki felismerte, s megörökítette azokat.

– Gargya Imre, a Szabadhajdú hetilap munkatársa, a kiállítás méltatója –


A kiállítás megtekinthető a Hajdúsági Múzeumban hétfő és vasárnap kivételével 2016. június 1-ig, a Kossuth Lajos u. 1. sz. alatt.









hirdetés