Kedv, remények, győztesek

A zsűri és a díjazottak
A zsűri és a díjazottak - © Fotó: DMK
Debrecen – A Debreceni Művelődési Központ idén negyedik alkalommal hirdette meg a Kedv, remények, trillák elnevezésű pályázatát a Kortárs Könnyűzenei Egyesülettel közösen közismert magyar költők verseinek megzenésítésére.

A felhívásra 27 pályamű érkezett. A szakmai zsűri az előzsűrizésen választotta ki azokat a jelentkezőket, akik a döntőn, a közönség előtt is megmutathatták tehetségüket. Az április 13-án megrendezett nyilvános bemutatón 10 formáció és szólista adta elő két-két megzenésített versét a DMK Belvárosi Közösségi Házában.

A zsűri elnöke Németh Alajos zeneszerző, dalszövegíró, a Bikini együttes basszusgitárosa; a zsűri további tagjai: Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója; Váradi Ferenc rádiós műsorvezető és Pércsi Sándor, a Kortárs Könnyűzenei Egyesület elnöke, zenész voltak.

kedv2Fotó: DMK

A szakmai zsűri négy kategóriában hirdetett győzteseket. A Legjobb Zeneszerző kategóriában Pásztor Csilla bizonyult a legsikeresebbnek; a Legjobb Énekhang-díjat az Inverzió nevű formáció vehette át; a Legjobb Hangszerelő Szabó Mátyás lett, aki különdíjként elnyerte a Campus Fesztiválon való fellépési lehetőséget is. A Legjobb Wass Albert-versmegzenésítést is értékelték. Ebben a kategóriában a The Pollux zenekar bizonyult a legjobbnak, ők az Éva Presszó zenekar előzenekari fellépési lehetőségét nyerték el.

Minden kategória díjazottja megkapta a Debreceni Művelődési Központ díját, egy 80 ezer forint értékű hangszer- és hangtechnikai eszközbeszerzést a HANOSZ tagságának képviseletében gyártott, vagy forgalmazott termékekből; fellépési lehetőséget az Incognito Clubban, valamint a Hajdú-bihari Naplóban (Haon), a Dehír internetes portálon és az FM90 Campus Rádióban való interjú lehetőségét.

– Debreceni Művelődési Központ –