Kecskés Melinda szerint a jó időbeosztás az élet titka

Kecskés Melinda
Kecskés Melinda - © Fotók: Kovács Tibor
Debrecen – A naptár a lényeg! – vallja Kecskés Melinda, aki az élet minden területén helyt tud állni. Interjú.

Nem csak a húszéveseké a világ – énekelhetné Aradszky László után szabadon Kecskés Melinda, aki 42 esztendősen döntött úgy, visszatér a fitnesz vérkeringésébe, s egy félixfürdői nemzetközi viadalon újra megmérettette magát. A korábbi súlyemelő olimpikon, Kecskés Zoltán felesége rendkívüli módon élvezi az új helyzetet, mert úgy érzi, nem kell áldozatot hoznia, mindössze céltudatosabban él, mint korábban. A kidolgozott testű anyuka edzőként és a Vezér Fitness vezetőjeként példát akar mutatnia a sportolóinak.

Több mint tíz éve indultál először versenyen, hogyan kerültél a fitnesz világába?

Kecskés Melinda: – Még 2001-ben edzőképzésre jártam Budapesten, s úgy voltam vele, ha már látogatnom kell az edzőtermeket és versenyeket, akkor csináljam komolyan a dolgot. A férjem is támogatott ebben, így odatettem magam, s 2002-ben három viadalon álltam pódiumra fitnesz forma kategóriában.

Milyen eredményeket értél el?

Kecskés Melinda: – Mindhárom alkalommal bekerültem az első hat közé, azaz a döntőbe, a legjobb eredményem egy negyedik helyezés volt. Bár dobogós nem lettem, sok debreceni fiatalnak adtam motivációt.

Miért bizonyult kárászéletűnek az első próbálkozásod versenyzőként?

Kecskés Melinda: – Más dolgok kerültek előtérbe. Fontosabb volt, hogy a vállalkozásunkat jobbá, komolyabb szintre emeljük. Illetve Zoli akkor kezdte újra a súlyemelő karrierjét, s úgy éreztem, segítenem kell ebben. Lényegében feláldoztam a pályafutásomat, hogy ő tovább építhesse a sportkarrierjét.

Utólag nem bántad meg ezt a döntésed?

Kecskés Melinda: – Amikor kísértem a versenyzőimet a különböző viadalokra, akkor sokszor megfordult a fejemben, hogy most én is ott állhatnék a pódiumon. De ezt sohasem mondtam ki nyíltan, ez az első alkalom.

Mi volt a motiváció, hogy újra edzésbe állj, és felkészülj egy versenyre?

Kecskés Melinda: – A klubunkban most van három olyan fiatal sportoló, akiknél úgy éreztem, nem elég, ha szóban biztatom, motiválom őket, hanem meg is kell mutatom, miről van szó. Természetesen nem az járt a fejemben, hogy egyből dobogóra kell állnom, hanem hogy bizonyítsam, meg tudom csinálni a diétát és a napi két edzést a mindennapi elfoglaltságaim mellett.

Mennyi ideig készültél a félixfürdői Herkules Kupára?

Kecskés Melinda: – Igazából közel hat hétig figyeltem oda komolyan a tréningekre és arra, mit eszem.

Mennyire viselt meg ez a másfél hónap?

Kecskés Melinda: – Az utolsó hét nagyon, az összes többi elviselhető volt. Mivel korábban állandóan órákat tartottam és edzettem is a magam kedvére, így az igazán komoly erőpróbát a diétázás jelentette. Nagyon nehéz volt a gyümölcsről és az édességről lemondani.

Milyen érzés volt több tucat vizslató szempár elé kiállni a versenyen?

Kecskés Melinda: – Azt gondoltam, laza nő vagyok, könnyen megy majd kisétálni a színpadra, és pózolni a bírák, illetve a nézők előtt. Aztán kiderült, nem így van, közel fél percig zavarban voltam. Nem segített az sem, hogy én vezettem ki a résztvevőket a pódiumra, azokat a lányokat, akik a húszas éveikben járnak, azaz feleannyi idősek, mint én. Szerencsére elég komoly szurkolótáborom volt a közönség soraiban, akiknek a segítségével feloldódtam, s élveztem a versenyt.

Végül pozitív élményekkel hagytad el a színpadot?

Kecskés Melinda: – Teljes mértékben. Való igaz, meglátszott rajtam a 13 év kihagyás, elég rutintalanul mozogtam, mert kiderült, ebben a sport modell kategóriában egészen másként kell pózolni, mint a formában. Ezt be kell gyakorolni!

A családtagok, akik szintén sportolók, hogyan értékelték a teljesítményed?

Kecskés Melinda: – Karina lányom, aki gyakorlatos fitneszes teljesen el volt ájulva, neki én voltam a legszebb, nem értette, miért szorultam ki az első hatból. De amikor elmagyaráztuk neki, hogy anyára még itt-ott kell egy kis izom, elfogadta a helyzetet. A férjemről tudni kell, hogy 16 éve vagyunk együtt, s most dicsért meg először nyilvánosan. Mármint, ha azt annak lehet nevezni, hogy kirakta a versenyen készült két képemet a Facebook oldalára, s azt írta, büszke rám…

Ezek után kijelenthető, hogy ez a verseny nem egyszeri alkalom volt, hanem komolyan beleveted magad a fitneszbe?

Kecskés Melinda: – Ez a terv. Titkos vágyam, hogy egyszer Kovács Anikó barátnőmmel elinduljak egy amerikai viadalon a saját korosztályomban.

Miben kell fejlődnöd?

Kecskés Melinda: – A tricepszem nehezen fejlődő izomcsoport, illetve a karom és hasam az, ahová még gyúrnom kell. Úgy gondolom, egy év alatt nagyon sokat tudok előrelépni.

Kitűztél konkrét célt magad elé?

Kecskés Melinda: – Jövő ősszel szeretnék dobogós helyen végezni valamelyik viadalon. Úgy tervezem, még három évig versenyzem.

Mit jelent számodra a versenyzés?

Kecskés Melinda: – Egyrészről önkifejezés, másrészről próbálok példát mutatni a klubunk sportolóinak.

A plusz edzések vélhetően lemondásokkal járnak. Mitől veszed el az időt, hogy többet lehess a konditeremben?

Kecskés Melinda: – Heti 12 edzésem van, ami a szabadidőm rovására megy, kevesebbet tudok olvasni és a barátnőimmel ritkábban találkozom.

Mi a titkod? Hogyan tudsz egyszerre helytállni anyaként, feleségként, edzőként, üzletasszonyként?

Kecskés Melinda: – A jó időbeosztás! Három naptáram van, a két edzőteremben és a táskámban egy-egy, nehogy kimaradjon valami, ugyanis percről percre be vannak osztva a napjaim. Minden nap 6.20-kor kelek, mire a lányom és a férjem felébred, már asztalon a kávé és a tea, dobozban az étel, amit előző este megfőztem. Aztán jöhet a munka és az edzés!

Boros Norbert

Névjegy

  • Kecskés Melinda
  • Születési idő: 1973.09.19.
  • Születési hely: Szováta (Erdély)
  • Magassága: 155 cm
  • Versenysúlya: 47,9 kg
  • Sportága: fitnesz modell
  • Klubja: Vezér Fitness
  • Családi állapota: férjezett, kislánya Karina (10 éves)



Sporthírek






hirdetés