Kátyúkat virágosítanak ma Galgagután

Virágokat ültetnek péntek délelőtt a Nógrád megyei Galgagután a településen áthaladó út kátyúiba. A kátyúvirágosítással a közútkezelő figyelmét akarják az országút katasztrofális állapotára ráirányítani.

Orgoványi László, Galgaguta polgármestere a Független Hírügynökségnek elmondta: településük lakói délelőtt 11 órától tartanak – félpályás útlezárással járó – forgalomlassító demonstrációt, várhatóan másfél órán át. Ezalatt elültetik a kátyúkba a virágokat tiltakozásként ugyanis a közútkezelő figyelmét több alkalommal is felhívták az útburkolati hibákra, ám eddig nem jártak eredménnyel.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében lévő 2108-as számú állami közút burkolatát jelenleg teljes szélességében kikerülhetetlen kátyúk borítják, ezek mélysége több helyen meghaladja a 7 centimétert, szélességük pedig eléri a 20 centimétert.

Orgoványi László, hozzátéve: többször sérültek már meg járművek a kátyúk miatt, autók kaptak defektet vagy sérült a felnijük. A hónap elején pedig a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja borult fel kerékpárral, miután az egyik kátyút próbálta kikerülni, és belehajtott egy másikba. A nő 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az önkormányzat ez ügyben feljelentést tett közúti veszélyeztetés bűncselekmény elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen.

A Nyugat-nógrádi térségben nem ez az első kátyúvirágosítási akció. Először három éve a nézsaiak láttak munkához hasonló okok miatt. Mondván, ha az útjuk járhatatlan, legalább széppé teszik azt. A közútkezelő ezt követően a falu főutcájára aszfaltszőnyeget terített. Legutóbb Alsópetény határában történt hasonló akció, azt követően is a legproblémásabb részt kikátyúztatta a közútkezelő.

– Független Hírügynökség –