Bár újoncként kezdték meg a 2011/12-es bajnokságot a megyei másodosztályban, azért a keretüket elnézve sejthető volt, nem a bentmaradáson kell majd aggódniuk a végelszámoláskor. Ritkán látható mérleggel zárta az idényt a megye II. Északi csoportjában szereplő DEAC-Szertár Sportbolt II. – Katona László alakulata 26 meccsből 26-ot nyert, ráadásként pedig a rájátszásban is diadalmaskodott a Déli első Komádi ellen.
– Azt hiszem, emlékezetes idényt produkáltunk – kezdte a debreceni sikercsapatot irányító Katona László. – Bár nem veszítettünk pontot, akadt erőt próbáló összecsapásaink, például a Hajdúhadház, a Monostorpályi, vagy épp a Hajdúdorog ellen. A szezon kezdetén azt gondoltam, azért lesz egy-két negatívabb kimenetelű derbink, de nem így lett. Igaz, volt, hogy szerencse is kellett a sikerhez, többségében azonban simán hoztuk a meccseket. Az ellenfeleknek nagy motivációt jelentett, hogy három egykori válogatott labdarúgó is a csapatunkat erősíti – vélekedett a DEAC mestere.
A DEAC-Szertár Sportbolt II. 2–1-es eredménnyel lett a bajnokok bajnoka. – Az első félidőben már 2–0-ra vezettünk, de a Komádi kiváló támadóainak hála mégis megnehezítette a dolgunkat. A szünet előtt kaptunk egy elkerülhető gólt, ami megzavart minket, feszültek, idegesek lettünk, de sikerült megtartanunk előnyünket – emlékezett vissza Katona, akitől azt is megtudtuk, hogy jövőre biztosan a megye I-es mezőnyben láthatjuk őket. – Minden feltétel adott, így nincs akadálya a megye I-ben való indulásunknak, feltehetően nagyjából ugyan ezzel a kerettel vágunk neki a következő idénynek. Nem lesz egyszerű dobogóközelbe kerülni ebben az osztályban, hiszen az elmúlt években sokat erősödött a színvonal, de azért azt talán elbizakodottság nélkül kijelenthetjük, hogy nem a futottak még kategóriába tartozunk majd – fogalmazott a DEAC szakvezetője, aki bár „csak” hobbi szinten edzősködik, a tavalyi évhez hasonlóan idén is bajnoki címhez segítette alakulatát.
HBN