haon-sportoldal

2007.12.28. 12:27

Az év sportolóira szavazhatnak!

<p>Keressük az esztendő legjobb hajdú-bihari sportolóit: játékunk során hét kategóriában dönthetnek 2007 legjobbjairól (az év futballistájára másik szavazásunkon voksolhatnak).</p>

A közönségdíjakról lapunk, a Hajdú-bihari Napló és internetes portálunk, a Hajdú Online (www.haon.hu) látogatói dönthetnek. Hét kategóriát állítottunk fel, ezek a következők: felnőtt férfi, női, csapat, utánpótlás fiú, lány és csapat valamint edző.

Ami pedig a szavazás menetét illeti: szerkesztőségünk valamennyi kategóriában úgymond kiemelt öt-öt jelöltet, akiken kívül várjuk az újabb jelöléseket olvasóink és portállátogatóink részéről. Mindezt már szombattól megtehetik a Hajdú Online-on, illetve a Naplóban megjelenő szelvényen.

A jelöléseket év végéig várjuk, majd a jelöltek között szavazást rendezünk. A végleges, kategóriánkét tíz-tíz esélyest tartalmazó listára pedig január 7-től 18-ig lehet szavazni, és kialakítani a végeredményt.

Figyelje a lapunkban megjelenő szelvényeket valamint a Hajdú Online-t, és játsszon velünk!

Mindeközben feláll majd egy zsűri, amely a jelzett kategóriában a szakmai díjakat ítéli oda.

A Napló és a HAON sportolója, 2007.

Szerkesztőségünk jelöltjei (A további jelöléseket rajtuk kívül várjuk).

Felnőtt férfi kategória:
Kathi Béla (testépítő),
Rédei István (kézilabdázó, DKSE), 
Lipták Tamás (triatlon, DSC),
Tőzsér Sándor (birkózó, DSC),
Varga Miklós (ökölvívó, Hajdúsámsoni Harangi SE).

Felnőtt női kategória
Szabó Zita (triatlon, DSC),
Nagy Xénia (atléta, DSC),
Szabó Beáta (ökölvívó, DVSC),
Szűcs Gabriella (kézilabdázó, DVSC-Aquaticum),
Varga Orsolya (tollaslabdázó, DTC).

Felnőtt csapat kategória:
DVSC-Aquaticum (női kézilabda),
Derecske (női kézilabda),
DKSE (férfi kézilabda),
Hajdú Gabona-DTC (tollaslabda),
DVSC-TEVA (labdarúgás).

Edző kategória:
Kozma Mihály (futsal-válogatott),
Kovácsné Laurinyecz Júlia (aerobik, Flex HD),
Köstner Vilmos (kézilabda, Derecske),
Máté Attila (ökölvívás, Hajdúsámsoni Harangi SE),
Walke Károly (kosárlabda, DEKE).

Utánpótlás fiú kategória:
Kiss Dániel (modellező, DVMK),
Fábián Dániel (jégkorongozó, DHK),
Szenes Mátyás (búvárúszó, Debreceni Búvárklub),
Tabaka József (salakmotoros, Simon&Wolf),
Ungvári István (ökölvívó, Hajdúsámsoni Harangi SE).

Utánpótlás lány kategória:
Juhász Pálma (teniszező, Debmut-Tatár TC),
Kovács Adrienn (kézilabda, DVSC),
Sipeki Rózsa (aerobik, Flex HD),
Kovács Boglárka (torna, Bethlen DSK),
Rácz Andrea (cselgáncsozó, DSC-SI).

Utánpótlás csapat kategória:
Debreceni Búvárklub (búvár- és uszonyos úszás),
DVSC ifi (női kézilabda),
DVSC (ökölvívás),
Tatár TC U14 (tenisz),
Tóth Árpád Gimnázium V. korcsoport (kosárlabda).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!