Kassai Ancelotti „ellen”

Kassai Viktor (szemből) az ominózus találkozón
Kassai Viktor (szemből) az ominózus találkozón - © Fotó: AFP
Két rangadót is rendeznek a Bajnokok Ligája szerdai játéknapján.

Nagy meccsekkel kecsegtet a BL második fordulója, hiszen a Tottenhamhez látogat a Barcelona, míg a Liverpool Szicíliában a Napolival csap össze, de pályára lép a PSG is, Neymarék ellenfele a szerb bajnok lesz a Parc des Princes-ben.

A B csoport rangadóján az angol fővárosban próbálja meg tovább szaporítani pontjai számát a Barcelona, a spanyol gigász egy győzelemmel a háta mögött érkezik a Tottenhamhez. A Nemzeti Sport egy igen érdekes tényre világított rá a katalán óriás szereplése kapcsán, ugyanis Messi kivételével idegenben két éve gólképtelen a Barca. A katalánok a legutóbbi négy, vendégként lejátszott BL-meccsükön nem tudtak nyerni – igaz, vereséget is csak egyszer, még áprilisban Rómában szenvedtek, az a zakó akkor a kiesést jelentette a legjobb nyolc között. A mérkőzés előtt a Spurs edzője, Mauricio Pochettino egy követ dobott a tóba azzal, hogy kijelentette, ő bizony sosem lenne a katalánok edzője. – Motivál, hogy a Barcelona ellen játszhatunk, elvégre rengeteg időt töltöttem a városban az Espanyol miatt. Mindenki tisztában van vele, hogy nem irányítanám a Barçát – az én utam és a katalán együttes útja nem egy irányba halad. Lehetetlen lenne, hogy a katalánoknál dolgozzak – erősítette meg Pochettino.

Kassaiztak az olaszok

A forduló talán legnagyobb derbije, a szerda esti Napoli–Liverpool előtt az olasz Corriere dello Sport honlapján a „Kassai, avagy amikor Ancelotti megváltoztatta véleményét a VAR-ról” című írással vezeti fel a találkozót. Az olasz lap feleleveníti a 2017-es Real Madrid–Bayern München BL-negyeddöntőt, amelyen „a magyar játékvezető kiütötte a Bayernt a Bernabéuban”. Carlo Ancelotti akkor még a németeket irányította, és a hosszabbításban 4–2–re elveszített mérkőzést követően súlyos kritikával illette Kassait, a videobíráskodás (VAR) bevezetését szorgalmazta. A Corriere mostani cikkének szerzője félig tréfás megjegyzése szerint Ancelotti bizonyosan Kassaira gondolt, amikor pénteken, a Juventus–Napoli (3–1) bajnoki előestéjén a következőt válaszolta a VAR-ral kapcsolatos tapasztalatait firtató kérdésre: „Meg vagyok elégedve vele, és amilyen gyorsan csak lehet, bevezetném a Bajnokok Ligájában is.”

HBN


Szerdai program

Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló

A csoport:

Atlético Madrid–FC Bruges 21 óra
Dortmund–Monaco 21 óra

B csoport:

Tottenham–Barcelona 21 óra
PSV–Internazionale 21 óra

C csoport:

PSG–Crvena Zvezda 18.55
Napoli–Liverpool 21 óra

D csoport:

Lokomotiv Moszkva–Schalke 18.55
Porto–Galatasaray 21 óra



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek