Kártérítést kérnek a légitársaságtól a késedelem miatt

Akt.:
A felszálláskor berepedő szélvédő miatt kellett kényszerleszállást végrehajtani (felvételünk illusztráció, nem a szóban forgó repülőgépről készült)
A felszálláskor berepedő szélvédő miatt kellett kényszerleszállást végrehajtani (felvételünk illusztráció, nem a szóban forgó repülőgépről készült) - © Fotó: Napló-archívum
Debrecen – A Travel Service nem érzi magát hibásnak abban, hogy megrepedt a repülőgép ablaka.

Kártérítési igényt nyújtott be a Travel Service légitársaság ellen két debreceni polgár annak kapcsán, hogy a közelmúltban félnapos késés után hozták haza őket Törökországból.

Kényszerleszállás, várakozás

Ahogy arról korábban beszámoltunk, zömében magyar turisták (csaknem 150-en) június közepén a debreceni repülőtérről a cseh légitársasággal a török riviérára utaztak nyaralni. A charterrel június 24-én, vasárnap délután kellett volna hazajönniük.

Menetrend szerint 15 óra 45 perckor fel is szálltak. Azonban körülbelül 25 perccel később a repülőgép technikai problémája miatt visszafordultak az antalyai repülőtérre, ahol kényszerleszállást hajtottak végre. Az utasok elmondták, hogy ezután az egész éjszakát a légikikötő padjain, székein töltötték. Folyamatosan azt kérdezgették, hogy mikor indulnak haza, de jó darabig senkitől nem kaptak pontos tájékoztatást.

Öt óra telt el addig, amíg szóltak nekik, hogy a helyi gyorsétteremben várja őket egy menü, ahova 3 óránként térhetnek vissza egy-egy adag élelemért. Szerintük nem kaptak orvosi ellátást, pedig voltak olyan gyerekek, akik a hidegben megfáztak, belázasodtak.

Teljes kétségbeesésben várták a híreket és a segítséget – fogalmaztak a lapunknak nyilatkozó utasok. A rém­álommá vált nyaralás csak másnap, hétfőn reggel ért véget, akkor hozták vissza őket Debrecenbe.

Az ezzel kapcsolatos kártérítési igényt benyújtó házaspár szerint a Travel Service durván megsértette az Európai Unió Tanácsának vonatkozó rendeletét, amikor indokolatlan, 13 és fél órás késéssel teljesítették a hazaszállításukat. Állítják, hogy a cég az 5397 számú járatot hamarabb is elindíthatta volna, hisz a Debrecenből több órás késéssel küldött 5396 számú járattal nem őket, hanem az Antalyából 23 órakor tervezett indulású budapesti utasokat szállították el. Nekik ezzel is hosszabbították a várakozásukat.

A Travel Service azt válaszolta a kártérítést kérő debreceni pár megkeresésére, hogy a charterjárat késése rajtuk kívül álló, előre nem látható, rendkívüli körülményre vezethető vissza, amelyet nem lehetett elkerülni. Nevezetesen az történt, hogy a repülőgép pilótakabinjának jobb oldali szélvédője a felszálláskor berepedt. A járat kapitánya a repülés biztonságát szem előtt tartva így kénytelen volt megszakítani az utat, ezért tértek vissza Antalyába.

A szélvédő cseréjét követően meg kellett várni, hogy a ragasztó megszáradjon. Mivel látták, hogy ez sok időt fog igénybe venni, mentesítő repülőgépet küldtek.

A légitársaság azt is közölte, hogy a szélvédő sérülését nem a karbantartás elmulasztása és nem is a karbantartás hiányosságából eredő műszaki hiba okozta. A repülős cégnél másképp emlékeznek a történtekre. Arról tájékoztattak, hogy a járat utasait az antalyai kiszállítás után a tranzit területére irányították.

Gondoskodtak róluk

Részükre a késés mértékével észszerű arányban, háromszor adtak étkezési kuponokat, kétszer fejenként 7–7 euró, harmadszorra 10 euró értékben. Állítják, hogy az utasok és az utazási iroda képviselői folyamatos tájékoztatást kaptak a késés okáról és várható mértékéről. A kártalanításra és segítségnyújtásra vonatkozó jogokat ismertető tájékoztatóanyagokat osztottak ki.

A Travel Service szerint az utasok szállodai elhelyezése azért nem történt meg, mert folyamatosan változott a mentesítő járatra rendelkezésre álló gépek vezénylésének lehetősége, ezáltal a várható indulási idő – írta a légitársaság. Hangsúlyozták: elnézést kérnek a történtekért az utasoktól, de a fentiek miatt nem akarnak kártérítést fizetni.

– Orosz Csaba –


250-250 euró az igényük

A panaszosok szerint a vonatkozó rendelet értelmében a cégnek szállodai elhelyezést kellett volna nekik biztosítania.

Úgy vélik, hogy mivel ennek nem tettek eleget, méltatlan, embertelen körülmények közötti éjszakázásra kényszerítették őket. A késedelemért és kényelmetlenségért 250-250 euró kártérítést kérnek a Travel Service-től.

Információink szerint több érintett utas is hasonló kártérítési igényt nyújtott be.


Fotó: Nagy Dóra
Antalya, Debrecen - A törökországi álomnyaralás pillanatok alatt vált valóságos rémálommá az üdülők számára. Indulás után körülbelül 25 perccel pillanatok alatt pánikhangulat tört ki azon a repülőgépen, amely kényszerleszállást hajtott végre a törökországi Antalyából Debrecenbe tartó charterjárat...

Fotó: Nagy Dóra
Debrecen - Nem értenek egyet a jogászok abban, hogy a kényszerleszállás jogi szempontból minek minősül. A légitársaság bocsánatot kér a repülőtéren rekedt utasoktól. A vonatkozó európai uniós rendelet értelmében a késés miatt a repülőtéren rekedt utasok ellátásáról az utassal szerződött légitársa...

A debreceni repülőtér
Debrecen - A reptér munkatársai a Debrecenben maradt utasok tájékoztatásával, ellátásával töltötték az éjszakát. A Káosz és bizonytalanság uralkodott az antalyai reptéren című, hétfői cikkünkre a Debrecen Airport reagált: „Mindenképpen sajnálatos az eset, mely a hivatkozott járat tisztelt utasaiv...