Őrizetbe vették és kihallgatták a
brit hatóságok George Michaelt, miután
az énekes az autójával
összeütközött egy teherautóval
Angliában.
Brit napilapok szombati híradása szerint
a 46 éves énekest öt
órás őrizet után a
hatóságok vádemelés
nélkül szabadon engedték. Az
énekes szóvivője tagadta a
történteket. A brit rendőrség
szerint a baleset megtörtént, de a
hatóságok elhatárolódtak
attól, hogy megerősítsék:
George Michael érintett volt-e
a karambolban.
A Daily Mail szerint George Michael
Anglia délkeleti részében, Land
Rover típusú autójával
karambolozott. Az énekes
pénteken hajnalban egy teherautóval
ütközött össze. Ennek
sofőrje a brit napilapnak nyilatkozva azt mondta,
hogy az ütközés ereje olyan
nagy volt, hogy eleinte azt hitte, hogy a másik
jármű vezetője bizonyára
meghalt a balesetben. De miután kiszállt
a vezetői fülkéjéből,
látta, hogy a másik jármű
sofőrje életben maradt. A teherautó
vezetőjének elmondása szerint a Land
Rover sofőrje teljesen zavartnak tűnt,
és állítólag fogalma sem
volt, arról, hogy mi történik
körülötte.
A BBC szerint a 46 éves George
Michaelt ezután őrizetbe
vették, hogy kivizsgálják:
alkoholos, illetve kábítószeres
befolyásoltság alatt állt-e a
baleset idején. Végül
öt órás kihallgatás
után vádemelés nélkül
szabadon engedték. Az énekest
állítólag az angliai Reading
városhoz közeli Lodden Valley nevű
rendőrállomásra vitték be.
George Michael szóvivője
tagadta, hogy az énekes balesetet szenvedett
volna, és szemétségeknek nevezte a
Daily Mail és a Sun
értesüléseit.
A rendőrség
megerősítette, hogy a baleset
megtörtént. Arról azonban nem
nyilatkoztak, hogy George Michael
érintett volt-e a történtekben. Az
énekest egyébként
2006-ban ittas vezetés miatt két
évre eltiltották a
vezetéstől, tavaly pedig
kábítószer birtoklása miatt
figyelmeztetésben
részesítették a brit
hatóságok.