Karakteres ízek a város boraiban

Sajtótájékoztatón ismertették a Debrecen Város Bora verseny eredményeit
Sajtótájékoztatón ismertették a Debrecen Város Bora verseny eredményeit - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Bai István 2016-os évjáratú Tokaji Hárslevelűje lett Debrecen bora 2018-ban fehérbor kategóriában; vörösben Petrény Attila 2012-es Borgundi Egri Bikavére, míg a pezsgőknél Balla Géza 2015-ös Clarus száraz mustos fehér pezsgője nyerte el a címet – jelentették be csütörtökön a Hotel Lyciumban. Papp László polgármester elmondta: ezúttal 56 pincészet összesen 118 tétellel szállt versenybe; a címet 2012 óta ítélik oda, s évről évre több a résztvevők és boraik száma.

Szigorú szabályok szerint, vak kóstolással, szakmai és társadalmi zsűri döntött arról, melyek lesznek Debrecen borai 2018-ban – hangzott el az eredményhirdetésen, csütörtökön, a Hotel Lyciumban.

A cél az volt, hogy populáris, az átlag borfogyasztó számára kedves italt válasszunk”

– mondta Horváth Lajos versenyigazgató. Megjegyezte: a zsűriben a szakma elismert képviselői ültek, akik tisztában vannak a közízléssel is.

– Sok jó tétel érkezett, ezért nehéz volt a döntés. Először egy 100 pontos rendszerben értékeltük a borokat, néhány legjobbat kiválasztva, majd ezeket visszakóstoltuk, ekkor már nem pontoztunk, egyszerűen azt kerestük, melyik lehet majd a kedvenc. Az igazi próba persze a fogyasztás lesz – tette hozzá. Balla Géza nem tudott jelen lenni a díj­átadón; az ő pezsgőjéről Horváth Lajos elmondta: mustos fehérborból készült, a csendes borhoz képest 10 nappal hamarabb szüretelték, a mustot ülepítették, 6 fokra hűtötték, innen erjedt, majd pezsgősítették.

Felismerhető származás

– A Carpinus Borászat családi vállalkozás, hét hektáron gazdálkodunk Tokaj-hegyalján. Nővéremmel borász családba születtünk, de sokat tanultunk Németországban, Franciaországban és Argen­tínában, s e tudást itthon kamatoztatjuk – mutatta be Bai István, a fehérbor kategória győztese, vállalkozásukat. Mint mondta, friss, reduktív, üde karakterű borokat állítanak elő, melyekről a kóstoló felismerheti, mely termőterületről származnak. Mindez nagyon sok precizitást, munkát, kitartást igényel.

vb2

Fotó: Molnár Péter

– Külön öröm számomra, hogy a kategóriában az egri bikavér nyert, mifelénk ugyanis úgy tartják, e fajtában kell megmutatni vörösborainkat – jelentette ki Petrény Attila. – Klimatikus viszonyaink adottak, ehhez kell a technológiát, tudást hozzátennünk. S hogy ezt jól végezzük, mutatja: az egri bikavér az utóbbi években sikeresen szerepel a különböző megmérettetéseken.

A Debrecen vörösbora címet elnyert terméke kékfrankos alapú, s mivel Eger klímája hasonlít a burgundiai borvidékére, az onnan származó fajtával, Pinot Noirral házasította, így különleges ízt kapott – árulta el a receptet.

HBN


Debrecen - Minden eddiginél több pincészet, minden eddiginél több borral jelentkezett az idei Debrecen Város Bora versenyre. Idén újdonság volt, hogy nemcsak fehér és vörös borokat, hanem pezsgőket is lehetett nevezni. A megmérettetésre 56 pincészet 118 tételével neveztek a 3 kategóriában. Összehaso...