Karácsonytól automatából?

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: HBN archív
Debrecen – Várhatóan az év vége felé menetjegy- és bérletautomaták jelennek meg a 2-es villamos vonalán.

Sokan panaszkodnak arra a városban, hogy munkaidőn kívül nehéz a városban DKV-menetjegyet, vagy bérletet vásárolni, a vezetőnél vett jegy pedig sokkal többe kerül, mint az előre megváltott. Ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy tíz darab jegy- és bérletautomatát vásárol, amelyeket a 2-es villamos megállóiba helyeznek majd el.

Az erre vonatkozó közbeszerzési eljárást június 10-én tették közzé a Közbeszerzési Hatóság honlapján. A részben uniós, részben hazai állami és önkormányzati pénzből megvalósuló fejlesztés keretében a tervek szerint a Kálvin téren, a Hunyadi János utcán, a Dózsa György utcán, a Nádor utcán, a Dienes László Gimnázium előtt, a DAB-székháznál, a Károlyi Mihály utcán, a Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumnál, valamint a Böszörményi út és a Csemete utca elnevezésű megállóhelyeken helyeznék el a gépeket. A masinák kezdetben csak jegyváltásra lesznek használhatóak.

A közbeszerzési eljárás várhatóan legkésőbb december 16-áig fejeződik be.

HBN-OCs








hirdetés