Kapukat nyitnak kifelé és a nézőben legbelül

Akt.:
Sajtótájékoztató a 2018-2019-es színházi évadról
Sajtótájékoztató a 2018-2019-es színházi évadról - © Fotó: Matey István
Debrecen – Két musical, két opera, egészen friss és új gondolatokkal töltött örökérvényű drámák a Csokonai Színház új évadában.

A Csokonai Színház színpadán az elkövetkezőkben is láthatunk bátor, újító és közönségbarát, sokakat hívogató darabokat egyaránt. A felújítás előtti utolsó teljes évadban – a magyar művészeken túl – svéd, lengyel, brit, svájci, és ukrán írók, osztrák, valamint olasz zeneszerzők, francia, illetve orosz rendezők munkái, képviselt értékei motiválják majd a társulatot, s nyitnak kapukat a nézőkben. Az ősszel induló időszakban tizennégy plusz egy bemutatója lesz a teátrumnak, amennyiben idesoroljuk Hajdú Szabolcs Kálmán-nap című művét is, amelyet a szerencsés kisebbség már láthatott a stúdiószínház deszkáin. Az idén színre vittek legnépszerűbbjeivel a nyári szünet után is terveznek. Nincs aggódni valója annak, aki eddig lemaradt a Macskajátékról, az Oszkár és Rózsa Mamiról vagy a Ha álom az életről. Gemza Péter a szerdai tájékoztatón az ősbemutatókról és a hazai színházakban ritkán játszott művekről is szólt.

Jó alapokra építhetnek

A szokásokhoz híven megnyugtató hírekkel, s a kíváncsiságot felkeltve engedte nyári szünetre közönségét a Csokonai Színház. Négy saját előadással az évadzárás előtt, szerdán délután az elkövetkező időszakból adtak ízelítőt a 153 éve a „puritán hitnek ősi városában” álló teátrumban. Komolay Szabolcs kulturális alpolgármester is e nagy múltra utalt. Azt mondta, ennyi ideje szolgálja a színház a város kulturális életét. „Ami e falak között történik, mindig meghatározó volt és lesz.” Szólt arról, hogy az önkormányzat és az állam támogatásával folytatódnak az intézmény missziói: a Csokonai Ifjúsági Program, a DESZKA Fesztivál és a tavaly először megszervezett MagdaFeszt. A városvezető megköszönte a hónap végéig regnáló igazgató, Ráckevei Anna munkáját és sok sikert kívánt az új direktornak, Gemza Péternek. Az említettek kéz a kézben vezették a teátrumot.

rg-1Fotó: Matey István

Ráckevei Anna hangsúlyozta, nyugodt szívvel adja át feladatait, mert stabil, építkezésre alkalmas alapnak érzi az elmúlt öt évben együtt elért eredményeket.

Motiváló visszatérők

Hasonlóképp gondolja a jelenlegi művészeti vezető is, mint mondta, a szervezeti struktúra, a közönségigény dinamikus változása okán kíván némi formálnivalót, de a műsorpolitikában radikális változást nem szeretne eszközölni. Marad a kiegyensúlyozott, ám változatos repertoár. Ennek részeként Mikó Csaba a Mátyás-király emlékévhez kötődően ír egy zenés történelmi mesejátékot az ifjú közönségnek. Jeles András – akit a ma élő színházcsinálók egyik legnagyobbjának nevezett Gemza Péter – megrendezi a August Srindberg Júlia kisasszonyát; két nő és egy férfi szerelmi háromszög-drámáját.

cs3Fotó: Matey István

Különleges vállalás a Sarah Kane szerezte Szétbombázva című mű, amely az erőszak természetét vizsgálja, az idei Köveket is színre állító, Bethlenfalvy Ádám rendezésében. Visszatérő rendező Ilja Bocsarnikovsz is, Shakespeare Lear királyát láthatjuk majd munkája nyomán. A korábbi együtt működésről Rózsa László, színész mesélt. „Maximalista, nagyon jó humorú, elképesztően szenvedélyesen szereti a szakmáját, rengeteg energiát kaptunk tőle, izgalmas volt vele dolgozni.” – Páratlan lehetőség ugyanazzal a szenvedéllyel, nézőponttal, minőséggel folytatni a munkát egy másik drámán – mondta Varga Klári színész, aki a szintén visszatérő Adelaide Pralont is dicsérő szavakkal illette. A francia művész idén a Feydeau avagy egy próba története vígjátékot rendezi.

Zeneileg is izgalmas

Szabó K. István úgy nyilatkozott, folyamatos építkezést tapasztal a színházban. Ugyanis ő sem először találkozik a társulattal majd a Biedermann és a gyújtogatok, valamint a ikerpár Kovács Dominik és Viktor írta Mintapinty színrevitelekor. A DESZKÁ-n egykor még csak felolvasott, hónapokon belül pedig a debreceni deszkákon bemutatandó dráma főhőse a fojtogató ötvenes években kamaszodott. A mű a helytörténeti emlékház gondnokának sajátos számonkérése, amiért folyton lemaradt a történelemről. A főszerepet Oláh Zsuzsa játssza.

saFotó: Matey István

Az eseményen elhangzott, hogy láthatjuk a cívisvárosban A padlás és a Bonnie & Clyde musical-eket. A teátrum zenei vezetője Somogyi-Tóth Dániel szerint szép, tartalmas évad előtt állunk zenei szempontból is. Míg új kihívásként G. Rossini Ory grófja és W. A. Mozart Figaro házassága című operákat állítják színpadra, addig reményét fejezte ki, hogy továbbviszik a korábbi sikerdarabokat, a Normát, valamint az Acis és Galateát.

A sajtótájékoztatón bejelentették, Sárközi-Nagy Ilona, Szakács Hajnalka és Pál Hunor távozik a társulattól. Hajdu Imelda, Tolnai Hella és Wessely Zsófia pedig ősztől bizonyíthat majd a debreceni közönségnek.

HABE


Összecsúszott munkálatok

A sajtótájékoztatón az alpolgármester kérdésre elmondta, a Latinovits Színházat a határon átnyúló interregionális program, a ROHU segítségével tudják befejezni. Az irányító hatóság Bukarestbe kerülése óta az önkormányzat arra várt, hogy kiírják a szükséges pályázatot, addig lépni nem tudott. Ez csak januárban történt meg, be is nyújtotta a megfelelő dokumentációkat a városvezetés, minden reménység szerint elfogadják azt. Mivel csúszott a kiírás, így a Latinovits nem jöhet szóba játszóhelyként a Csokonai Színház 2019 őszén kezdődő felújítása alatt. A két épületben a munkálatok vélhetően, párhuzamosan zajlanak majd.