Kapocs a sérült és az ép emberek között

Akt.:
Kállai Ildikó és a sportolók egy csoportja
Kállai Ildikó és a sportolók egy csoportja - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A fő cél, hogy a segítséggel élő személyek és az épek közelebb kerüljenek egymáshoz.

Sportolók és segítséggel élők közösen töltenek el együtt egy napot, miközben játékos vetélkedőkön és sorversenyeken teszik próbára ügyességüket – erről szól a Segítséggel Élők Nemzetközi Világnapja Debrecen című rendezvény. Itt nem a győzelem a cél, hanem az, hogy a közös élmény minél nagyobb örömet szerezzen a résztvevőknek. A találkozót hétfőn rendezte meg immár tizennyolcadik alkalommal a város és a Magyar Speciális Olimpia Szövetség Mozgás Öröm Sport Egyesület.

Dr. Papp Csaba tanácsnok, önkormányzati képviselő elmondta, nappali ellátásban, két intézményben több mint 120 fiatal vesz részt a fejlesztő programokon, amelyeken különös figyelmet fordítanak arra, hogy a segítséggel élők mindennapjai értelmesen teljenek. Rámutatott: ha ezeknek az embereknek a fejlődését teljesítményben mérnék, nagyon sok olimpikonunk lenne ezen a területen.

A Hódos Imre Sportcsarnokban megtartott hétfői esemény fő célja az volt, hogy a régióban élő, enyhén, középsúlyosan, illetve halmozottan sérült emberek egy sportos, játékos vetélkedőn mozoghassanak.

sport1Fotó: Molnár Péter

Az összegyűlt, csaknem kétszáz résztvevő között ott voltak a város sportolói: a Loki kézilabdázói, a DVSE vízilabdázói, illetve a Debrecen Gladiators amerikai futballistái. Az egybegyűltek alapos bemelegítéséről Kállai Ildikó egykori fitneszvilágbajnok gondoskodott.

sport2Fotó: Molnár Péter

– Lassan tíz éve vagyok a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) önkéntese és pártfogója, egy rendezvény kapcsán kerültem kapcsolatba a szövetséggel. Példamutató az a hozzáállás, amellyel segítik ezeket a fiatalokat. Az MSOSZ-es szerepvállalásommal szeretnék én is egy kapocs lenni a sérült és az ép emberek között. Szívesen hozzáteszem a megszerzett tapasztalataimat, tudásomat az integráció sikeréért – részletezte a világbajnok.

Kötelességük segíteni

A társadalmi integráció jegyében a rendezvényen a sérültek és a debreceni élsportolók közös csapatot alkotva kerültek közelebb egymáshoz, a játékos vetélkedőkön hol párban, hol csapatban küzdöttek a minél jobb szereplésért. Triffa Ágnes, a DVSC Schaeffler kapusa már nem először vesz részt ilyen megmozduláson.

– Nagyon örülök, hogy vannak ilyen rendezvények. Ha sportolóként örömet tudunk szerezni ezeknek a gyerekeknek, akkor kötelességünk azt megtenni. Ezek a fiatalok boldogok attól, ha figyelünk rájuk, és egy-egy ilyen programból akár még napokig is merítkeznek. A Lokival már többször is részt vettem egy ilyen eseményen, és mindig remekül éreztük magunkat.

Fontos a város számára is

Dr. Papp Csaba tanácsnok, önkormányzati képviselő már tizenhárom éve követi nyomon a rászorulók sorsát.

– Az ENSZ 1992-től nevezte meg december 3-át a segítséggel élők világnapjának. A város tizennyolcadik alkalommal ünnepeli ezt a napot, mely nagyon fontos számunkra, hiszen ezek a fiatalok olyan színfoltjai, olyan különleges részei a városnak, amire oda kell figyelni. Fejlesztjük őket, odafigyelünk a mindennapjaikra, hogy azok értelmesen teljenek. Rengeteget fejlődnek ezek a fiatalok; ha teljesítményben mérnék ezt, akkor nagyon sok olimpikonunk lenne ezen a területen.

MSZ



További hírek a Sport kategóriából