Kapj rá!

Kapj rá!
Egész Európában a sereghajtók közé tartozunk, jóval kevesebb halat eszünk, mint az uniós átlag. Pedig a halételek egészségesek, azt mondják, a magyar halak ízletesek, és akadnak jó, kifejezetten változatos receptek is. Akkor mi lehet az oka annak, hogy Magyarországon a többség csak ritkán fogyaszt halételt? Petneházi Attila írása.

Talán az, hogy az emberek többsége csak néhány halreceptet ismer, és nem akarnak túl gyakran egyforma ételeket enni? Nem valószínű, hiszen egy kis fantáziával a kezdő háziasszony is csodát tehet a konyhában. Akkor már inkább arra szavaznék, hogy a többség bizony nem szívesen kínlódik otthon az élő hallal, inkább vesz félkész- vagy kész halételeket. Ez jól hangzik, csakhogy nem vesz…

A Miniszterelnökség pontosan azért indította el a Kapj rá! című népszerűsítő kampányt, mert az egy főre jutó éves halfogyasztás ugyanúgy hosszú évek óta szinte változatlan, mint a tóparton az élő hal átadói ára. Ameddig pedig se a termelőnek, se a fogyasztónak nem igazán üzlet az uszonyost megtermelni, illetve a vöröshúsokat időnként halra cserélni, addig az orvosok, meg a diatetikusok hiába mondják fel a leckét akár naponta, hogy miért lenne jó a magyarnak legalább heti egy-két alkalommal halat fogyasztani, alig(ha) fogja valaki meghallani.

– Petneházi Attila –


Petneházi Attila a Hajdú-bihari Napló újságírója.


Nem kínlódunk a szálkával, inkább megvesszük a kész halat
Az évi 4-5 kilónyi, egy főre jutó halfogyasztásunkkal bizony nagyon a sor végén kullogunk.









hirdetés