Kanyaró – Romániában kormányzati sürgősségi bizottság alakult az oltáshiány rendezésére

Bukarest – Romániában kormányzati tárcaközi sürgősségi bizottság alakult az oltáshiány rendezésére.

A testület felállításáról a román kormány határozott csütörtöki ülésén. A testület fő feladata az országos oltásprogramok működésében keletkezett zavarok kiküszöbölése. A testületnek azonnal megoldásokat kell találnia a 2016-ban kezdődött oltáshiányra – olvasható a kormány közleményében.

Május végéig kell a cselekvési tervet bemutatni, amelynek gyakorlati megvalósítását szeptember végére tűzték ki. A bizottság törvénymódosítást javasolhat, hogy rövid távon biztosítható legyen a hiányzó oltóanyag beszerzése, akárcsak a hosszú távú, rendszeres ellátás.

A román kormány közvetlenül az egészségügyi miniszter alárendeltségében egy másik testületet is létesített, amelynek feladata az országos oltásprogramok felügyelete. Ennek a testületnek is az oltások beszerzésében és kezelésében, valamint a lakosság tájékoztatásában lesz szerepe.

Romániában tavaly év elejétől kanyarójárvány tört ki, amelynek eddig – a kormány csütörtöki közleménye szerint – 27 halálos áldozata volt, és több mint 5700-en betegedtek meg. A járványt az oltóanyag-ellátásban mutatkozó némi hiány és az okozta, hogy egyes szülők megtagadták a vakcina beadatását gyermekeiknek.

A kanyaró megjelenése után egyre többen panaszkodtak arra, hogy gyermeküket hiába vitték családorvoshoz, hogy beoltassák, mert nincs vakcina. Az egészségügyi minisztérium sokáig nem ismerte el, hogy hiány lenne, a fordulat akkor következett be, amikor Sorin Grindeanu miniszterelnök elmondta a nyilvánosság előtt, hogy ő sem tudta beoltatni gyermekeit kanyaró ellen, mert nincs elég oltóanyag.

– MTI –








hirdetés