Kannibalizmus gyanújába keveredett egy krasznodári házaspár

Kannibalizmus gyanújába keveredett egy krasznodári házaspár
Moszkva – Egy nő meggyilkolásának és feldarabolásának gyanúja miatt őrizetbe vettek az orosz bűnüldöző szervek egy krasznodári házaspárt, amely sajtóértesülések szerint feltehetően másokat is megölt már és kannibalizmusra is vetemedett.

A bűncselekményekre véletlenül derült fény: a férj elvesztette mobiltelefonját, azt azt megtaláló útépítő munkás pedig olyan felvételeket fedezett fel rajta, amelyeken a férfi levágott testrészekkel pózolt. A nyomok egy 35 éves férfihez és 42 éves n feleségéhez vezettek.

Lakóhelyük, a krasznodári katonai repülő főiskola kollégiumának közelében megtalálták egy nő holttestének maradványait, a hűtőszekrényben pedig valószínűleg emberi eredetű húst fedeztek fel. A bizonyítékokat laboratóriumban vizsgálják.

Rendőrségi forrásokra hivatkozó orosz hírportálok szerint nem kizárható, hogy a házaspár gyilkosságsorozata 1999-ben kezdődhetett el. A hatóságok gyanúja szerint mintegy 30 ember eltűnéséhez lehetett közük.

– MTI –








hirdetés