Kammerer és Fábiánné is folytatja Rio után

Budapest – Kammerer Zoltán olimpiai és világbajnok kajakos kijelentette, minden bizonnyal folytatja pályafutását a jövő évi riói ötkarikás játékok után, mivel edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin korábbi elhatározását megváltoztatva szintén a folytatás mellett döntött.

“Kati néni 1988 óta mindig az utolsó olimpiájára készül. Nem volt ez másként Londonban sem. Régóta viccelődünk, hogy melyikünk hagyja abba korábban. Most azt mondta nekem, Rio után is folytatja, így én is ezt teszem” – beszélt jövőjéről a 37 éves sportoló a Magyar Olimpiai Bizottság csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A 74 éves szakember tavaly májusban úgy nyilatkozott a MOB honlapjának, hogy a 2016-os játékokat követően felhagy az edzősködéssel, Kammerer pedig két éve úgy tervezte, hogy Rióig folytatja pályafutását.

Kammerer eddig három-három aranyérmet szerzett olimpián és világbajnokságon, emellett hétszer nyert Európa-bajnokságot. A londoni játékokon – Fábiánné Rozsnyói Katalin irányításával – a négyes vezérevezőseként ezüstérmes volt, ahogy az idei vb-n is.

Fábiánné Rozsnyói Katalin versenyzőként ezüstérmet szerzett K-2 500 méteren az 1968-as olimpián. Pályafutása befejezése után 1977-ben kezdett edzősködni. Első kiemelkedő versenyzője Mészáros Erika volt, aki húszévesen két vb-címet szerzett 1986-ban, majd egy olimpiai ezüst után Barcelonában a négyes tagjaként aranyat is nyert Czigány Kinga, Dónusz Éva és Kőbán Rita társaságában. Kőbán számos világbajnoki címe mellett 1996-ban K-1 500 méteren is első lett a játékokon, míg Sydneyben második a négyessel. Ekkor már feltűnt Kovács Katalin is, aki Szabó Szilviával párosban is ezüstérmet szerzett 2000-ben. Janics Natasa is ekkor kezdett vele edzeni. Kováccsal ketten sokáig verhetetlen párost alkottak, mind a világ- és Európa-bajnokságokon, mind pedig az athéni olimpián. 2007-ben Janics elhagyta a csoportot, majd az olimpia előtt többen követték, így az edző Benedek Dalmával és Paksy Tímeával folytatta a közös munkát. 2011-ben kezdett férfiakat edzeni: a Tóth Dávid, Kulifai Tamás kettős a hazai rendezésű vb-n rögtön aranyérmet nyert K-2 500 méteren. A következő állomás a londoni olimpia volt, ott Tóth és Kulifai – Kammerer Zoltánnal és Pauman Dániellel – olimpiai ezüstérmet szerzett.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés