Kalucza és Nagy ment, maradtak a tehetségek

Akt.:
Komor László
Komor László - © Fotó: HBN
Debrecen – Hiába csábították Komort, az ifjú titán maradt a DVSC-ben.


Rövid időn belül két válogatott sportoló is elhagyta a DVSC kötelékét, előbb Nagy Tímea tette át székhelyét Hajdúszoboszlóra, majd Kalucza Norbert döntött úgy, hogy a budapesti Police Box Clubban folytatja a karrierjét. A bokszolók távozásáról kérdezte a Napló Szabó Sándort, a DVSC ökölvívócsapatának elnökét.

Kalucza esete egy országos tendencia, azok a csapatok, melyen nem tudnak utánpótlást nevelni, magukhoz csábítják az élversenyzőket. Olyan összegeket ígérnek a sportolóknak, amivel mi nem tudunk és nem is akarunk versenyezni.

Kalucza Norbi tett már annyit a DVSC-ért, hogy nem gördítettünk akadályt a távozása elé – fogalmazott a klub első embere, aki elmondta, Nagy Tímea is az előnyösebb anyagi feltételek miatt igazolt Hajdúszoboszlóra.

Szabó Sándor elárulta, az egyesület legnagyobb ígéretét is megpróbálták a fővárosba csábítani, de Komor Lászlót a cívisvárosban tudták tartani.

– Az anyagi lehetőségeink miatt nem versenyezhetünk ezekkel a klubokkal, viszont továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk az ifjú tehetségek nevelésére. Megerősítjük a hajdúhadházi bázisunkat, ahol új edzőterem épül.

De természetesen továbbra is odafigyelünk az értékeinkre, így például a felnőtt válogatotthoz tartozó Nagy Péterre és Deél Szabolcsra is – zárta mondandóját az elnök.

– HBN-BN –



További hírek a haon-sportoldal kategóriából






hirdetés