Kajak-kenu vk – Lucz Dóra egyenlített 200-on, szerdán szétlövés

Duisburg – Lucz Dóra megelőzte Douchev-Janics Natasát a K-1 200 méter szombati döntőjében a duisburgi világkupán, így ebben a számban szerdán különverseny, úgynevezett szétlövés dönt majd a magyar olimpiai válogató győzteséről.

A múlt heti, szegedi válogatót a Graboplast Győr 33 éves, háromszoros ötkarikás bajnok kajakosa nyerte, a németországi vk volt a második forduló.

A magyarok a fináléban egymás melletti pályán lapátoltak, Lucz az 1-esen, Douchev-Janics a 2-esen, de egyikük sem teljesített kimagaslóan, a dobogós helyek elosztásába nem tudtak beleszólni. A 21 éves, korosztályos világbajnok Lucz az ötödik, rutinos riválisa pedig a hatodik helyen ért célba, míg a győzelmet az olimpiai és világbajnoki címvédő új-zélandi Lisa Carrington szerezte meg.

Az UTE kajakosa, Lucz Dóra így 1-1-re egyenlített Janics ellen, a K-1 200 méter olimpiai válogatójának győzteséről a szerdai, szegedi pótválogató dönt.

“Nagyon boldog vagyok, még igazán fel sem fogtam, hogy mi történt, de nagyon örülök annak, hogy szerdán újra összecsaphatunk – nyilatkozott Lucz Dóra. – A futam közben nem igazán figyeltem Natasára, persze azért a szemem sarkából láttam, hogy ott van, de amikor beértünk a célba, fogalmam sem volt, hogy ki hányadik lett. Nagyon kicsi volt a különbség köztünk.”

A sportoló úgy fogalmazott: már azzal nagy álma valósult meg, hogy kijutott a világkupára és Douchev-Janics ellen versenyezhetett, számára ez szinte felfoghatatlan.

“Óriási dolog, hogy egy ilyen kaliberű versenyző ellen mehettem” – mondta.

Ezzel együtt – tette hozzá – a szerdai szétlövésen ismét szeretné megverni riválisát, s ezzel megnyerni a K-1 200 méter olimpiai válogatóját.

A kajakos az MTI érdeklődésére elárulta: korábban, a korosztályos versenyek előtt kétszer már volt része szétlövésben, s a mérlege 1-1.

A magyarok még két vk-döntőben voltak érdekeltek szombaton: férfi K-2 200 méteren a világbajnoki címvédő Tótka Sándor, Molnár Péter duó rendkívül szoros versenyt követően második lett a szerbekkel holtversenyben, a fiatal Balaska Márk, Birkás Balázs kettős pedig hatodikként zárt ugyanabben a számban, míg női C-1 200 méteren Devecseriné Takács Kincső a hetedik helyen végzett.

A szombati, magyar érdekeltségű A döntők eredményei:

férfi K-2 200 m:

1. Saúl Craviotto, Cristian Toro (spanyol) 31.076 mp
2. Tótka Sándor, Molnár Péter és Nebojsa Grujic, Marko Novakovic (szerb) 31.504-31.504
…6. Balaska Márk, Birkás Balázs 31.782

női K-1 200 m:

1. Lisa Carrington (új-zélandi) 38.880 mp
2. Inna Oszipenko-Radomska (azeri) 39.472
3. Marta Walczykiewicz (lengyel) 39.631
…5. Lucz Dóra 39.764
6. Douchev-Janics Natasa 39.813

női C-1 200 m:

1. Katie Vincent (kanadai) 46.205 mp
2. Aleszja Romasenko (orosz) 46.339
3. Katie Reid (német) 47.470
…7. Devecseriné Takács Kincső 49.585

később:

előfutamok 15.00
középfutamok 17.10

vasárnap:

döntők 10.30

– MTI –








hirdetés