Kajak-kenu Eb – Nádas és a kajaknégyes is döntős

Moszkva – A pénteki középfutamok zárásaként Nádas Bence K-1 500 méteren, illetve a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Kugler Attila összeállítású K-4 1000 méteres egység is bejutott a döntőbe a moszkvai kajak-kenu Európa-bajnokságon.

A mindössze 20 éves Nádas rendkívül magabiztos versenyzéssel utasította maga mögé a mezőnyt, igaz, a rajtnál ezúttal is egy kicsit beragadt.

“Sajnos megint nem sikerült jól elkapni a rajtot, de utána nagyon jöttem fel. Átálltam egy kemény utazóra, és kétszázötventől éreztem, hogy jövök fel az ellenfelekre, az utolsó százon pedig láttam, hogy rajtam kívül mindenki +meghalt+” – nyilatkozta a szegedi kajakos, aki a fináléban is szeretne minél jobb eredményt elérni. “A döntőben azért ott lesz két ötszázas világbajnok, a német Tom Liebscher és a dán René Poulsen, de természetesen vannak álmaim, és szeretnék a mezőny elején végezni.”

Az utolsó magyar érdekeltségű középfutamban a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Kugler Attila összeállítású kajaknégyes versenyzett 1000 méteren. Ez a hajó győzte le az ötkarikás válogatón a hazai környezetben öt évig veretlen, olimpiai ezüstérmes Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összetételű egységet, s a szakvezetés döntése szerint, ha most, az orosz fővárosban is jól teljesít, akkor indulhat Rióban.

A kvartett az előfutamban csak negyedik lett, a középfutamában viszont másodikként végzett, ezzel szintén bekerült a fináléba.

“Az előfutamban kicsit ellőttük a csapást, s ebbe kicsit bele is fulladtunk a végére. Ez a négyes folyamatosan csiszolódik. Apró dolgokon kell változtatnunk, Bendzsi például a harmadik beülőben nagyon dől, valamit ezzel kezdeni kell. Ezt a mai napot el kell felejteni, s ha vasárnap úgy tudunk menni, mint az edzésen vagy a válogatón, akkor nem lesz itt probléma” – értékelt Kugler.

A további program:

szombat:

1000 és 500 m-es (férfi és női K-4, női C-2) döntők 9.40
200 m-es előfutamok 13.00
200 m-es középfutamok 15.00

vasárnap:

500 m-es döntők 9.40
200 m-es döntők 12.40
5000 m-es döntők 15.22

– MTI –



Sporthírek






hirdetés